Lapszemle, 1930. február
1930-02-22 [1359]
Február 19-22-i lapok Belpolitika Junian igazságügyminiszter lemondását még raa is olyan formában tárgyalják a lapok hogy nem tudni elfogadta-e Maniu miniszterelnök a valóban megtörtént lemondást tehát befejezett tény-e ez. vagy sem A Temesvári Hirlap és Ellenzék 21-42 azt irja hogy az elintézés még bizonytalan mert bár Maniu miniszterelnök nem nyilatkozott ez ideig . Junian személye magában a kormánypártban szerfelett népszerűtlen.; még pedig, nemcsak az erdélyi nemzeti párti hanem regáti paraszt párti frakció körében is Az Erdélyi Hirlap 21-3492 viszont olyan bukaresti jelentést emlit, hogy az Adeverul szerint Maniu és Junian megegyeztek mégis ugyanakkor azt is emliti a lap. hogy Stere professzort várják Bukarestbe hogy ez simítsa el az ellentétet Ma már különben pozitívumként jel°ntik a lapok., hogy mi robbantotta ki a kormány kebelében ezt az ujabb ellentétet illetve közvetlenül mi idézte elő Junian igazságügyminiszter lemondását Erről az Erdélyi Hirlap 21-3492 érdekes bukaresti tudósításban számol be Eszerint Junian igaz ságügyminiszter az aradmegyei Kisjenőre önhatalmúlag kinevezett közjegyzővé egy Suciu nevü egyént anélkül hogy a kormánypárt aradi tagjainak a véleményét kikérte volna Ez a Suciu viszont a bukaresti politikai nyelv szerint "fripturista" vagyis olyan egyén, aki állandóan a húsosfazék körül lebzsel miért is minden pártárnyalatot végig járt aszerint, melyik párt került kormányuralomra Eredetileg is Maniu pártjábn tartozott de ebből aztán Goldissal együtt kivált., hogy Áverés cuéknoz csatlakozzék Éppen ezért a kormánypárt aradmegyei képvis' 1 ló-tagjai együttesen tiltakozást jelentettek be a kinevezés ellen Junian igazaágügyminiszternél a miniszter azonban a l»gnyersebb formában ajtót mutatott a képviselőknek "He még ez sem elég A képviselők Maniu minisz-