Lapszemle, 1930. február
1930-02-08 [1359]
Ami azt az előbbi állítást illeti, hogy a kormány erdályi elöntő győzelme a paktumos listák alapján elsősorban a kisebbségi pártok támogatásának köszönhető, ezt igazolja az Erdélyi Hirlap 7-3480 szerint Hareieu Jusztin aradmegyei prefektus is, aki a lap számára adott nyilatkozatában külön köszönetet mondott Aradmegye magyarságának fegyelmezett magatartásáért, sőt ennek fejében mindjárt megígérte* hogy "Aradmegye minden magyar falvában magyar biró és magyar képviselőtestület lesz* " Hogy azonban ez az igéret meg fog-e valósulni, abban máris kételkedni kell Mirto belügyi államtitkár egy nyilatkozata alapján, melyet a Brassói Lapok 8-31 közöl A lap szerint u, 1, Mirto a nyilatkozatában nagyon kér—— — _ — kedik, hogy ő nem is várta a kormánypárti listák ilyen nagyarányú védelmét i ennek ellenére egy miniszterközi értekezleten rögtön elhatározták,; hogy az erdélyi megyékben a kormány mindenütt kicseréli a közigazgatási hatóságokat., ahol az ellenzéki pártok előretörtek,, ez pedig ilyen formájában csakis a két székely vármegyére , Háromszékre és Udvarhelyre vonatkozhatik , ahol a kormánypárti lisia vereséget szenvedett. A választások lefolyásáról a hivatalos jelentések különben azt hangoztatják, hogy a választás teljesen nyugodt volt, de azért ugyanezek a jelentések három halálesetet is említenek természetesen olyan oeállitá8ban, hogy a vérengzés a liberális párt részéről indult ki., Barlaban két,, Buzauban egy nemzeti paraszt párti szavazót öltek meg a liberálisoké Mint külön érdekesség felemlíthető a választásokkal kapcsolatban a Cuvantul 6-1722 felhivása, mely szerint: igaz, hogy a Maniu-kor-- - -——« mány egyáltalán nem váltotta be a hozzáfűzött reménységeket és programmjának megvalósításával adós maradt,, de azért mégis,a megyei választásokon szavazzon mindenki a kormánypárti listára, mert egy legrosszabb Ma. niu-kormány is üdvösebb^ mint egy legjobb -Bratianu-kormány!