Lapszemle, 1930. január
1930-01-27 [1358]
Itália A hadügyminisztérium Jcözlemánjét jeprodukálják a_25 r i_ lapok, amely szerint az 1930-as ujoncbevonulások három részletben fognak^ történni. ©ólja ennek az,hogy a kiképzésnél működő altiszteket jot ban ki tudják használni. Március 1-én vonulnak be a lovascsapatokhoz sorozott újoncok,április 23-án pedig a többi csapatbeliek,illetve mindkét esetben azok,akik premilitáris kiképzésben nem részesültek. A premilitáris kiképzéssel bírók október 1-én vonulnak fegyver alá^ A londoni tengerészeti konferenciáról terjedelmes tudósításokat közölnek a lapok. A 24-i lapok és a Tribuna /25/ különös^ figyelemmel regisztrálják az első ülésen az érdekelt államok részéről ismertetett álláspontokat és érdekeket,amelyeket a Tribuna szerint nehéz dolog lesz egymás között összhangba hozni. A Giornale d x Italia /25/ a konferenciára Londonba utazott igazgatójának, Virginio Gaydanak terjedelmes tudósitását közli vezetőhelyen, aki az egyes delegációk részéről előterjesztett felfogásokat és állítólagos szükségességeket boncolgatja és ugy látja,hogy minden számadat mögött biro dalmi problémák húzódnak meg és minden érdekelt állam olyan formában igyekszik megoldást keresni hogy ebben saját érdekei legjobban megvédessenek. Ilyen felfogással egymáshoz közel és harmóniába hozni igen kemény munkát jelent a konferencia számára. Cikke további részében külön-külön ismerteti a brit, amerikai, japán, francia és olasz álláspontokat, majd hozzáfűzi, hogy Itália ezt a tengerészeti problémát inkább mint politikai témát látja. Ügy hiszi, hogy megoldás csak akkor lehetséges, ha vonatkozásba hozzák az alapvető politikai elvekkel, amint történt az az angol-amerikai megegyezés ese* tében. Itt is szükségesnek tartja leszögezni azt az olasz felfogást* hogy Itália olyan eszközökkel igyekszik saját védelméről gondoskodni.