Lapszemle, 1930. január
1930-01-24 [1358]
ke megszilárdításán fáradozik; Román részről elért eredményekkel kap • solatban megemlíti, hogy Németországgal szemben javult Kománia helyzete. Hasonlóan áll a helyzet a keleti jóvátételek kérdésében ia.Nyilatkozatának Magyarországra vonatkozó része a "Pesti Napló" közlése szerint ugy hangzik, hogy Magyarországra vonatkozóan Románia mindenekelőtt respektust szerzett bizonyos elvoknek, amelyeket eddig is hangoz tátott az optánskérdés izgató vitáiban Ebben a kérdésben Románia teljeselégtételt nyer y azután pedig ki jelent ette^ hogy a jóindulat szelle mének oly mérvű együttműködése után mint amilyent a konferencia tartama alatt kifejtettek, és azután], hogy oly sok kényes pr obi én a megoldást nyert, hiszi, hogy a nemzetközi kapcsolatok uj érája ayilt megA békét megerősítette az értekezlet, megszületett a bizalom és a népek nek egymáshoz való közeledése, az emberiség boldogabb jövőjének garanoiája nagy haladást tett Titulescu a mai lapok Crient-Radio-jelentése szerint nyilatkozott a román hírügynökség számára s azt hangoztatja, hogy a Youngterv aláírása óta Románia elérte a Fraaci aor szaggal szemben fennálló háborús tartozásának elengedését 56 J^-ig és Olaszország lemotuiását a veJe szemben*fennálló államdósság 22 utolsó annuitásáról^ így a Romániának jutó német jóvátételek teljesen fedik Románia háborús adósr-dgait és átlag évi 2 millió egyenleget biztosítanak* Kijelenti azt . íogy Roma nia 1943-ig jóvátételt kap Magyarországtól s Romániának mit sem kell fizaStíie az optánsoknak és a t öbbi magyar igénylőknek és ki ,• e lent i , hogy Romániának a magyar jóvátételekből átlagban évi 4 millió aranyfranknyi egyenlege lesz- Titulescu ezután dicsekedik az erkölcsi támogatással és az anyagi áldozatokkal, amelyeket a nagyhatalmak nyújtottak, amelyé: szerinte elismerték az optánsok és a jóvátétel ügyében román részről hangoztatott tételek igazságát és mindent megtettek, ami helyei és szükséges volt, hogy biztosítsák a .megegyezést