Lapszemle, 1930. január
1930-01-23 [1358]
Magyarország Itália támogatásának. A Gorriere_deLlajSera /2l/_a_hágai tárgyalások befejezésiről írva kiemeli az olasz delegáció részérói elért nagy morális és materiális eredményt. Ami Magyarországot illeti, a lap szerintjaándenl elért amit el lehetett érni egy olyan jtranza kei ó seg_itsé_gével L amely kielégíti érdekeit és állami méltóságát. A magyar delegátusok spontán elismeréssel adóznak az olasz delegáció támogatásának amely ezt a sikert elérhetővé tette. Idevonatkozőlag Molov bolgár pénzügyminiszter érdekesen definiálta a helyzetet.amikor azt mondta k)gy_létre-_ hozták azt a csodát,hogy egy adós nemzetet hitelező nemzetté_változ tattak át Lényegében Magyarország tovább is fizeti jóvátételi tartozását ama keretek között,ahogy azt 1923-ban megállapították vagyis átlagos ívi 10 millió aranykoronát 1943-ig. Innenkezdve 1966-ig kötelezi magát arra hogy egyéb cimeken évi 13 és félmillió arnaykoronát iizet.ameLyéknek összege 87 milliót tesz ki.Bnnek ellenértékéül megkapja azt az elégtételt hogy kijelentheti hogy a két alap melyet az agrárreformok révén kisajátított birtokosok és más kártalanítások céljára létesítettek, magyar részről közvetlenül semmiféle befizetést sem kap. Az elsó kassza 240 millió aranykoronát tartalmaz, a második pedig 100 milliót. Magyarország ezenkívül biztosítékot kapott a vegyes döntőbíróságok fennmaradását illetőleg,amelyeknek funkcióját azonban módosították a tagok szaporításával és a fellebbezés lehet" ságével. Mindent Összevetve a lap szerint Magyarországnak sikerült megőriznie azt a jogi pozíciót,amelyet oly féltékenyen őrzött és vissz szerzi teljes egészében pénzügyi szuverenitását. Ezzel az ötletes pénz ügyi transakcióval tehát sikerült kiküszöbölni az optánsok régi problémája t, amelye t évek óta cipelgettek ide-oda Genf Budapest és Bukarest között. A Piccolo/21/ hágai tudósításában következőképen adja országos LEVÉLTÁR / ^ , <L