Lapszemle, 1929. december

1929-12-21 [1357]

Beszedovszki leleplezéseiben megírta,hogy a Szovjetnek for­radalmositő tevékenysége az egóss Balkánra kiterjedt «. szófiai székes­egyház ellen elkövetett bombasierónylet is bolsevista munka volt Goldenstein állitása szerint a balkán bolsevista propagan­dára fordított öt millió dollár kevésnek bizonyult,ennek az öí szegnek ötszörösével már lángba lehetett volna borítani az egész Balkánt. Külpoli tika s A Politika /19/ hozza Briand francia külügyminiszter nyilat kozatát. amelyet a la lougoslavie párisi munkatárs* előtt tett Ezen nyilatkozat szerint a balkán népeknek talán nagyobb szükségUkü-an a békére„mint Európa többi népeinek még pedig úgy a gazdasági mint a po litikai téren A Balkán félsziget szociális ós gazdasági szempontból teljes egységet képez Ez a tisztán földműveléssel foglalkozó félszi­get rövid idő alatt jrrfafltifgxlkgta* meggazdagodhatnék ,ha népei közt széles alapokra fektetett politika -syüttmükööés megvalósítaná a vá­lasztott bíróság rendszeret _ gézda^/i-gi• egyezményeket hozna létre Ezzel meg lehetne oldani mindazokat az ellentóteket.amelyek nagyobb reszt másodrendűek de jönnek idők amikor Európa békéjét veszélyeztet­hetnék Az e^ász világ tudja,.„hogy a francia politikának mindig az volt a cálja hogy mindazokat a törekvéseket ás kezdeményezéseket tá­mogassa amelyek a népeket egymáshoz közelebb hozni és a békét mege­rősíteni vannak hivatva Ez a Balkánra is vonatkoaik,ahol Franoiaor • szágnck csak barátai vannak

Next

/
Thumbnails
Contents