Lapszemle, 1929. december
1929-12-18 [1357]
szóló cikkében a Neue Zürch Ztg /IS 2451/ a magyar ídegenforgelomről is számszerű adatokat'közöl megemlítvén,hogy Jugoszlávia látogatóinak számát meghaladja Magyarország látogatóinak száma.Slőbb azonban arról is ir,hcgy Csehszlovákiában az utazási összforgalom nagyobb volt, mint Svájcé és hogy Csehszlovákiába több külföldi érkezik, mint Hagybritan niába. Kisantant üdrzal aásodik kabinetjéről cikkezik a Berl fagebl /14 689/ prágai levelezője dr Adalbert" ÍVorii tzek, aki szerint a a. nidetai tek helyzete a koalícióban tisztázatlan, a német szociáldemokratáknak a kormányba való belépése pedig jelentőséges. üdrzal szívásán te pártjának pozícióját, ebből 8z okból küldte haza a parlamentet és halogatta hat hétig a kormány megalakítását., hogy végül el döntetlenül szüntesse meg a harcot, k Bayr Kur 347/ _dr A-jelzésű prágai levelezőbe szerint abban a körülményben jrejlik az uj_ többség Jtg ^ z „ a Í kormány legnagyobb gyengesíg_ehogv _az uj_kormán^^előre Jrijiolgj)z_ott programm nélkül mutatkozott be. iz ellentéteknek tehát csakhamar elemi kitörésre kell jutniok. Aggályt kell hogy keltsen továbbá az. hogy a közoktatásügyi minisztérium ísnét a csfeli^szociáldemokraták kezébe ke rült. A csehországi katholikusok jogaik képviseletében az ellenzékbe szorított német keresztényszocialista néppártra és a szlovák néppártra lesznek utalva. Remélhetőleg ez a két párt felelősságteljes feladatai nak érdekében szoros együttműködésiben fog találkozni az ellenzékké • A JJerl Tagebi /lp^592/ belgrádi J'olf^f-J;ávirata_ arról ad Jiirt. hogy a Jdrálx törvényt jLrt _alá n jujgoszJáviai_ zsidó vallás jsabjids ágáról. k Maniu kormány megalakításának évfordulója altimából Germania /13--580/ és a Köln Volksztg /15-879/ azciiosszövegü ű.J." jelzésű bécsi tudósítást közölnek .amelyben a tudósitó azt akarja megvilágitan