Lapszemle, 1929. november

1929-11-20 [1356]

plébános. Idézi Tass József népjóléti mintatérnek jászberényi beszé­dét, amelyben kifejtett©, hogy nem lehet idegen kaptafára húznia ma gyar demokratikus kívánalma ka t H agy látván rámutat, hogy az tény­leg igy ia van. Otthon más az élet éa mások a viszonyok mint Ameri­kában és ezért bün volna, ha az am,magyarság feltételekhez akarná kötni a külső revízióért való küzdelmét. A belső revizió8 mozgalom amerikai kezdeményezés ére a kom­ munista Uj Előre azerint maga Horthy kormaiqrzó adta az impulzust makói beszédével Ebből tehát világosan kitűnik, hogy az AMOSZ nem egyéb, mint a magyar kormány amerikai expoziturája, A belső revizió jelszavával az U.*^ szer lat a munkásság balratolódásó/t akarják m e g., előzni Eat a oélt szolgálta G-aramiók hazabocaátása is. Minthogy a munkásságnak ez a balratoló'iása nemcsak magyarországi, hanem világ­jelenség és az egyesült Államokban is fenyeget, az Amosz, nemcsak Magyarországot illetőleg, hanem amerikai vonatk ozásban ia demokra­tikus köppenybe igyekezik burkolni faaoiata aktivitását. Itt válik tehát az Amosz veszélyessé, irja az Uj Előre és ezért kell fokozot­tabb erővel folytatni ellene a harcot. Aa üj Előre tudnivéli azt ia, hogy a magyar kormány Vámbéry Ruaetemet éa egy zsidó bankért akar a közel j övőben Amerikába küldeni , hogy hátha nekUfcsikerül megnyerni az am.magy:munkásaágot a kormány céljainak-. De az am.aagy.munkásság irgalmatlan lesz Vámbéry vei és társával szemben ia, irja a lap, és az am,magy.fasoiaták hiába reménykednek, hogy az Uj Előre megázunk, nert v a munkástömegek minden áldozatot meghoznak, hogy megmentsék lapjukat, A Liga A Horthyzaug Ellen argent ína i csoportjána k egy az ottani magyar munkássághoz intézett véreshangu kiáltványát közli az Uj Előre /29/, amelyben tiltakozó akcióra szólítja őket a magyar

Next

/
Thumbnails
Contents