Lapszemle, 1929. november
1929-11-20 [1356]
annál feltűnőbb, mert a horvát diákság két képviselődét az emiitett kongresszusra nem a budapesti elnökség,hanem a nemzetközi diákszövetség hivta meg. Komolyan aggodnak a két diák sorsa miatt éa a letartóztatást a nemzetközi diákszövetség presztizse ellen elkövetett súlyos sérelemként könyvelik el. Á Tribuna /IS/ azt a berni ^rte^lést_re^isztrálja,hor7_a^ svájci protestáns lelkészek mind intenzivebben J: ejtenek kijantimilitarista propagandát, úgyannyira,hogy a Berni Kanton tatássá kénytelen valt komoly intelemmel fordulni az agitáló protest;ns Lelkészekhez. Az intelemnek azonban vajmi kevés eredménye van. Az olasz lap eh 1 ez a hírhez fűzött rövid kommentárjában megjegyzi, érdekes ez a párasuiás a protestantizmus és a s-owerzivizmus között, de nem csodálkozik rajta,mert hiszen a szowerzivizmus nem közvetlen és logikus következménye- e a protestantizmusnak, illetve az annak alapot adó racionalista szabad felfogásmagyarázatnak. Magyarország. A keleti jóvátételi konferencia jelenlegi stádiumával kapcsolatban a Tribuna /19/ párisi levelezője Scardaom röviden ismerteti a Temps ama legutóbbi cikkét,amely szemrehányásokkal illeti Magyarországot, de egyben ama reményének ad kifejezést,hogy uethlcn"kormányában lesz elég tekintély arra^ho^y eleget tegyen azoknak az intézkedések nek,a"ielvekből reá kötelezettségek hárulnak. A cikkirő Összefoglalóan ismerteti az osztrák, magyar és bulgár jóvátételi kérdéseke t./.i íviagyarorsz got illeti, a helyzet komplikáltabb mint akár Ausztriával, ak_r Bulgáriával kapcsolatban. A magyar delegációnak edevonatkozó álláspontját következőképen ismerteti. A magyar jóvátételt 30 részlettörlesn tésre akarják redukálni, egyenként és évi 10 millió korona összegben. Székben az évi törlesztésekben bennfoglal tptn---r.sk azok az 5 3<; -