Lapszemle, 1929. november
1929-11-09 [1356]
A csen kormánykoalicló alakulása körül megkezdett tárgyalások fejleményeiről a "Nemzeti Újság" prágai tudósitója jelenti, hogy mindinkább szembetűnő, hogy a volt koalició szeretné megtartani a tisztán polgári kormányzást 9 a tót néppárttal mindenesetre együtt akarnak működni, csupán a zt kívánják Rlinkától, hogy preoizirozza álláspontját a magyar kérdéssel szemben s magyarázza meg álláspontját, amelyet a Tuka-ügyben tanusitott* ATuka-per vizsgálóbi ráját Linhard dr»-t atÖ» vényszékről a járásbíróságra helyezték át, ahol mint büntetőbiró fog működni* A Tuka-pörben Kifejtett tevékenysége után nagy meglepetést kelt ez az áthelyezés, amely nem mondható előléptetésnek.Juriga Nándor volt nemzetgyűlési képviselőt papi funkciójától felfüggesztette a nagyszombati apostoli adminisztratura,egyes prágai jelentések szerint ez azonban nem függ össze a politikával,Az erdélyi szászok egységes eljárást követelnek a kisebbségi kérdésben. A "Magyarság"mai számában ismerteti Korodl Lutznak az "Ali deutsche Blátter* hasábjain megjelent cikkével kapcsolatban a "Siebénbürgisches Deutaches Tagblatt" csütörtöki számában megjelent vezéreikkét, ameQyet a román szemle részletesen ismertetett s amely visszautasítja Korod* tanáosátés egységes eljárást követel a kisebbségi kérdésben.A magyar-szerb kereskedelmi szerződés okiratainak kicseréléséről a mai lapok közlik a ]yí,T.I» hivatalos jelentését, amely szerint Walko Lajos külügyminiszter ós Lukovics M,Radomir délszláv rendk*köv*t és megh* miniszter pénteken dóloen a külügyminisztériumban kicserélte az 1926*július 24-én Belgrádoan kötött magyar-délszláv kereskedelmi szerződésnek, valamint az 1926.július 24-én Belgrádban kötött és egyes közlekedési kérdések rendezésére és a hat ár jelzések fenntartásának «ca bályezására vonatkozó egyezmények megerösitett okiratait Belpolitika. A kereszt ény gazdasági párt. 0 süt ört öki ért eke ,±ot éa t ort,., it miniszterelnöki ós szakminiszteri nyilatkozatokkal Bfifiaben a ualoidali