Lapszemle, 1929. november

1929-11-08 [1356]

hajlandó provizórikus kormányba belepni. , amelynek a népszerűtlen törvényjavaslatokat kellene elintéznie ás adatán vri rpa-gn i ifnaiu ción ak adná át he lyét- A brllnni lidovó hoviny /7~559/ irja, hogy mennyire ragaszkodnak a cseh nemzeti demokraták és az agrárok egy­része a régi koalició faintartásához,megállapithaté abból, hogy 8zent-Iv' íny Józsefet a magyar nemzeti p árt vez érét Prágába hívták, akitói azt remőlikj hogy hajlandó egy polgári koaliciós kormányt ' támogatni,: xu ku liclu man dá tuma ügyében Hlinka András u Szlovákban /7-252/ hossza vezércikkbon ismerteti és magyarázza a párt álláspontját, Hlinka szerint Tuka látogatói előtt a következőket jelentette kii Elítélésem után október 27„­áiez felebbeztem ( T 3z a nap ^öntött felettem, én alávetem magam a nemzet döntéséaek« iáanflátumra nem reflektálok,. Befejeztem politikai működésemet, " Tuka visszalépett a politikai arénáról, mert az pisz­kos, alacsony, becstelen az ő lelkének: Hlinka szerint Tuka buká­sát az első skrutiniumbon a magvarok és némete k idé zték elő ; , akiknek nem imponált eléggé a tót néppárt heorikua küzdelme, sem Tuka jelle­me, sen a párt rajongó szeretete ós kitartása Tuka mellett, sem a ojc P'irt autonoiaista prograoaja-, Tukát a magyay éa JüpaereJc hagy ták el., A magyarok éa a j&ipserek közül sokan inkább Süavaztok az agent provokateurokre, mint az autonómia harcosaira* I2y en körülmények között nincs mit keresnie a politikai porondon-. Tuka etikai, puliik­kal ós személyi okokból nea fogadhatott el Mandátumot, Tuka est az életévei fizette volna meg* A tót néppártnak meg kellett alázkodnia a valóság nyonaaaztó gulya alatt és nem adni tüoué lehetőséget arra, hogy Tukát tovább gyilkolják..- Kii - fejezi be liiinka elükét - Tukát nem ejtettük el, de nem is fogjuko Amint vele voltunk k esd ettől fog­va, ugy vele leszünk mindvégig, Számolni kell azonban azzal a hely*. ORSZÁGOS LEVÉ1TÁR

Next

/
Thumbnails
Contents