Lapszemle, 1929. november
1929-11-08 [1356]
és már a régenstanács előtt is magjelent kihallgatáson emiatt, mely kihallgatása során még az elől is a legridegebben elzárkózott,hogy saját kormányának tervbevett átalakításáról nyilatkozzék Maniu ellenálásának erejét növeli az hogy a kérdésben teljesen melléje állt Jorga prifesszor is, Jorga a saját házilapjában, a Neamul Romanescben feltűnően éles hangú cikket eresztett meg a kérdésről-; A cikket a Nagyvárad 7-253 ismerteti, " Árról van szó,- irja Jorga, - hogy a Maniu-kormányt elakarják távoltitaní és helyébe olyan alakulatot akarnak ültetni,mely az élén álló személyiség neve miatt is egyenesen vérlázító. Ez a^személyiség azt hiszi „hogy ő a megmentője lesz egy országnak, holott ez az ország megérdemelne mást is ..mint sgy vakmerő porozás megismétlését, Ilyen kompromisszumokat nem l^het többé Osinalni- Fgy egész ország erkölcse tiltakozik a terv ellen és szükség esetén mindenre való tekintet nélnül meg fogja torolni- • Jorga feltűnő állásfoglalását az idézett Nagyvárad és Keleti Újság szerint a U&nlMoV-cmaányhoz ismeretesen közel álló Cuvantul is átveszi^ tetézve azzal hogy már névszerint is megnevezi a személyiséget ,akire Jorga céloz; Barbu Stlrbey herceget. Tudvalévő ugyani sehogy Barbu Stirbey biíalmi embere Mária királynénak és a Jorga cikkében emiitett * pofozás* is az ő személyét érinti .amennyiben őt pofozta fel annakidején Carol trónörökös ami szintén egyik kiinduló pontja volt annak >hogy le kellett mondania a tronöröklési jogáról.. A liberális-pártban ujabb belső nehézségek vannak a Déli Hirlap 8-255 szerint Ezúttal azonban már nem Bratianu Vintila ellen megy ki az elégedetlenség,hanem Puca ellen .aki utóbbi időben már túlzott Önkényeséggel igyekszik a párt ügyeit vzetni Hírlik-hogy emiatt Argetoíanu mégis kilép a liberális-pártból „viszont aonstantlnescu Taukréd és Vlores cu volt miniszterek külön lapot terveznek megindítani Duca ellenében.. I A kommunista-pártban feltűnő változásokat jelent a Déli Hírlap I