Lapszemle, 1929. november

1929-11-29 [1356]

Kari Lahmnak cikké, aki szerint Ausztriában lassacskán visszatér a belső békére való remény. Nem lesz menetelés Bécs ellen, nincs kilátás ban osztrák Mussolini. Egy fascista kormány nyeregbejuttatásának kisér lete meghiúsult, Azonban nem volt túlságosan távol a sikertől. A Voss ZJg_/27;:5íto/ j-^J?™ 0 .^ 1 . tudósítása szerint ottani_Heimv.ehr körökben Schoberrel naj^on_elégedetleneic és megbuktatására törekszenek,, hogy helyébe Vougoint, vagy Rintelent hozzák. A Heimwehr-vezéreknek a franci és a jugoszláv köve_teknél_ tett látqgatásuknak_a tudósító értesülése szerint az_volt a célja,hqgy_arra készítsék őket_ elő^hpgv a Heimatwehr nem követ semmiféle külpolitikai^célokat^ hanem bonyodalom esetén is csupán a baloldal ellen kivan eljárni. A fascismust ugylátszik már a múlt nyáron Psbst őrnagy tájékoztatta Rómában,ahol Mussolini mérték­adó híveivel tanácskozott. Annak a bűnvádi feljelentésnek,amelyet elle ne Berlinben tettek, Liebknecht és Luxemburg Róza meggyilkolására • való felbujtás miatt, Innsbruckban nem tuLajdonitanak jelentőséget, mert ártatlansága be van bizonyítva, Ausztria pedig semmiesetre sem gondol az ő kiadatására. * Béjl_Tagebi /<£^56V^ lendKil levelezd,je __dr_ Kurt j Stutter jjieiip, figyjsiemrenáltó módon J.snerteti _az^ angol^ l^nzervatovoicnak az_ Angol Egyesült Államok látesij:éséj , e_ irányuló Jörekvésjot,amelyekről semmiképen sincs kizárva,hogy egy jövő konzervatív választási progremc ban mint a munkanéikülisőg egyedüli gyógyszere első helyre kerülnek. Cikke elején arra ubal,hogy a munkáskormány még igen hosszú kormány­zási időre számithat,ha nem követ el túlságosan nagy elövigyázaHan­ságokat. Paul Scheffer,/a_Berl Tagebl^/28~561/ Oroszországba újból • o nem engedett vojht moszkvai levelezője, meg jelzéseket füz ahhoz,, .egy. a népbiztosok trnácsénak elnöke., Rikow,.. továbbá..Buchajpn JS.TXÜD~

Next

/
Thumbnails
Contents