Lapszemle, 1929. október
1929-10-24 [1355]
"a 12 hónapi katonai szolgálatot,, Hivatali elődje Udrzsal ministerelnök inár annyira megteremtette a katonai szolgálati idő hat hónappal való leszállításának előfeltőteleit, hogy az előmunkálatokat rövidesen be lehet fejezni, neki csak a továbbszolgáló altisztek anyagi ellátására vonatkozó feltételeket kell megteremteni-: A jtatonai szolgálati idő leszállítása nemcsak a katonakötelesek, ós azok családjai számára képez jótéteményt, hanem a közgazdaság fellendülését is lehet ettől várni* A legközelebbi évfolyamok már ólvozni fogják ezt a kedvezményt• Tuka Béla szabadlábra helyezéséről , nyilatkozott dr. Baxa egyetemi tanár, a cseh nemzeti demokrata párt jelöltje a brünni egyetemen tartott előadása folyamán. Dr» Baxa * a Benes-féle Cseszké Szlovo /22-250/ szerint * kifejtette, hogy ha Tukát most megválasztják képviselőnek,szabadlábra helyesik. A lap élesen kikel Baxa jogi fejtegetése ellen 3 azt mondja,hogy a cseh pártok adtak pénzt a tőt néppártiaknak a választásokra ós most a cseh pártok segitik Hlinkát, hogy Tuka mandátumhoz jusson és szabadlábra kerüljön., Itt emiitjük meg, hogy a pozsonyi kerületi biróság elfogató parancsot bocsátott ki Lonszky Aladár volt es* ós kir* alezredes ellen, A Tuka-pör folyamán aürün szerepelt a szlovenszkói származása Lonszky Aladár neve, aki Belánszky r tanúvallomása sze*« rint vezetője volt annak a kémszervezetnek, amelynek irodája Bócs~ ben a Ziegler-gasseben volt; A körözőlevól szerint Lonszky t ugyanazokért a deliktumokórt keresik, mint amelyekért elitéltek Inka Bálát ./«• 23-286/.