Lapszemle, 1929. szeptember
1929-09-30 [1354]
Csehországi és felvidéki lp, 1929, szeptember 30. fenntartása mellett foglal állást, üzlovenszkóban pedig a balkoalició növekvését akarja elősegítenie Mindenesetre nagyon érdeke3 az is, hogy Ugyanaz az agrárvezér Hodzsa, ki annakidején megteremtette a cseh-német koalíciót és a szocialistáktól tiszta rezsim mellett foglalt állástj ma a volt kormány szocialistákkal való koalíció mellett tör lándzsát a szlovenszkói választási harcban. Hodzsa pozsonyi beszéde is egy intelem akar lenni a Hlinka^csoportnak ar*-ránézve, hogy ne Tuka mellett, h nem a jelenlegi koalició mellett foglaljon állást, mert különben a saiovák agráriusok a választási kampányban a legerősebb -igyaikat fogják felvonultatni ellene ée még a polgári koalició összezúzásának ódiumát is a Hlinka, csoportra fogják hárítani. Még világosabb*n fejezte ki magát Hodzsa bizalmasa; dr e Stefánek iskolaminister, ki egyenesen rámutatott, hogy az agrár választási küzdelem fő célja Szlovenszkó megtisztítása az ál« lamellenea elemektől, valamint a politikai bűnösöktől és egyben azzal fenyegetődsött, ha a Hlinka-csoport nem kivánja e tisztogatást, az nem baj, akkor azt nélkülük és ellenük fogják keresztülvinni;. Itt emiitjük meg, hogy Zatlukal Jenő a "Hegyvidéki magyar ministeri kirendelt ség*volt tisztviselője a Prágai Magyar Hirlap /2Ö-221/ számában hosszabb cikkben hiteles adatokkal mutatja be a mult század kilencvenes éveiben megindult akciót a ruszin nép megmentése érdekében* A Szent Yenczel millenéum~ünnepséa. _ szeptember 27„~énvette rkezdetót hivatalosan., JÍZ ünnepély központja a Venczel-tőren volt, ahol megjelentek a különböző európai államokból érkezett küldöttségek:, ideg jelent Huszinszkó 100 tagu küldöttsége ruszin nemzeti- viseletben; ami Ruszinszkó csatlakozása