Lapszemle, 1929. szeptember

1929-09-27 [1354]

mm --Vf—— m,m hogy az angol munkáspárti képvisslő sok mindenről beszélt, csak a lé­nyegről nam 3 nem mondta meg, hogy amennyiben teljességével elfogadnék az Ő receptjét, a demokratikus átalakulásra vonatkozólag,, ak&or váj­jon az angol munkáspárt oda állana-e a maga teljes erejével és a mai hatalmi súlyával a magyar revizió ügye mellé* Erről kellett volna Kennie Smithnek nyilatkoznia, de erről ő hallgatott — Teleszky János a"Magyar Hirlap* mai fsaméban nyilatkozik az ország gazdasági helyzetéről, de arra a kérdésre, hogy mit kellene csinálni azt mondja^ hogy azt ma már nehéz megmondani, ő az elmúlt tiz esztendő politikájának az eredményét látja a mai helyzetben, e­gyetlen megoldást lát az iparosodás fokozódását, mert a vámok megszün tetése nem segítene a mezőgazdaságon sem, mert az amerikai gabona ak­kor is állana a versenyt. Nagy Emil jászladányi beszédével kapcsolat­ban pedig az ellenzéki szervezkedést reménytelennek látja, szerinte várni kell, végeredménybea pedig a legnagyobb elismeréssel méltatja Bethlen István gróf egyéniségét s rámutat , hogy ami az ő miniszterei nókségéíg t őrt ént az egyenesen nemzeti tragédia volt, de szerinte a parlamentarizmus története arratanit, hogy aenki sem maradhat öt év­nél hosszabb ideig a hatalmon. Magyarországon azonban ma más a hely­zet, aki ma hatalomra vállalkoznék attól a bajok megszüntetését várná az ország, de van-e ember, aki ma ezt Magyarországon garantálni tudná? mmm»Q—.*»*>

Next

/
Thumbnails
Contents