Lapszemle, 1929. augusztus

1929-08-03 [1353]

BELPOLITIKA : A "vörös augusztus elsején" Kisenevben véres zavargás volt a életi Újság 3-174 és Nagyvárad 2-172 szerint. Bár másutt az országban .z előzetes tömeges letartóztatásokkal sikerült biztositani a rendet, ,tt Besszarabia fővárosában egy kb száz főnyi munkáscsoport mégis megki­térelte a tüntetést, katonaság vonult fel, a munkások közül többen rá­.ottek a katonákra, a katonaság is sortűzzel válaszolt, több tüntető tegsebesült, sokakat letartoztattak,, Ugy látszik, az esetet hivatalosan »1 fogják hallgatni, mert a belügyminisztérium erről még nem adott ki lemrai kommünikét, ellenben Vajda belügyminiszter az augusztus elsejéről lála érdeklődő ujságirőknak kijelentette, hogy a nap egész Romániában isendesen folyt le. "Anarchia és a biztonság hiánya uralkodik Romár:iában". Ezt a legállapitást teszi a Viitorul 1-6439, a maga ellenzéki álláspontjának íegfelelóen termesztésen a Maniu-kormányt okolva emiatt, mert a *vojni­:ok" nevü terrorcsapatok megszervezésével szabad utat engedett a szenvo­Lélyeknek. Ez egyik oka a mai közállapotoknak. A másik oka, hogy a par­.amenti választások alkalmával a kormány, illetve a kormányzó nemzeti >arasztpárt paktumot kötött a szocialistákkal, minek folytán a balszélső slernek mozgalma is mind merészebb lesz. Hozzájárul mindehhez a llaniu­:ormány gyöngesége és erélytelensége, minek további következménye, hogy sgész Románia területén hallatlan mértékben feléledt a harám ia-vil?£, Szzel a romániai rablóvilággal különben nemcsak a Viitorul, hanem az sgész sajtó szerfölött bőven foglalkozik ujabban. Nem múlik el nap, hogy iz ország valamely részéből valamilyen igen vakmerő rablótámadást ne leien tériének a lapok, A szemle is már emiitette, hogy a Duna-delta vide­ón a később agyonlőtt T-rentenek, a szinte világhirnévre szert tett

Next

/
Thumbnails
Contents