Lapszemle, 1929. augusztus

1929-08-08 [1353]

A hágai konferencia kilátásaival és a máris mutatkozó nehéz ­ségekkel foglalkoznak a 6.-i lapok.A Giornale d*Itália /6/ idevonatkozó vezércikkében az úgynevezett várakozás álláspontjára helyezkedik,és e várakozás jogosult is,mert a hágai konferr ián szőnyegrekerülő témák fontossága ezt a tanácskozást egy sorba állítja a békeszerződésekkel, esetleg még azok fölé is helyezi ,A Qjorriere della Sera /6/ vezércikké­ben a máris jelentkező ellentétekre mutat rá.Ez is kétségtelennek mond­ja, hogy a most kezdődő konferencia jelentőség tekintetében az összes eddigieket felülmúlja.És remélhetőleg eredmény tekintetében is igy lesz amivel ugyan nem mond sokat,mert az eddigi konferenciák eredménye és funkciója abban merült ki,hogy egyik a másikat előkészítette,de sehol sem végeztek semmit.Szükségesnek véli,hogy Hágában ezúttal inkább a jövőt nézzék,mint a múlton rágódjanak.A sokat hangoztatott háboru­likvidálást igazán csak ugy tudják előkészíteni,ha egy hosszú és ő­szinte béke feltételeit teremtik meg.iüzek a feltételek pedig lényegük­ben egyetlen szoba tömörithetők és ez: igazság.Kívánatos,hogy Hágában ne alkalmazzák azt a túlzott keménységet a legyőzöttekkel szemben, de az sem volna tűrhető,hogy a béke. kiadásait a győztesek viseljék. Az igazságtalanságnak non plus ultrája volna pedig az,ha e költség­terheket a győztesek egynémelyikének vállára akarnák tolni.Ha igy volna,ugy Hágából ujabb szikrák pattannának ki,amelyek még súlyosabb tüzeket lobbantanának fel.Delegátusaink - hangsúlyozza a lap - ugyan­akkor, amikor Itália szent érdekeit védelmezik,védelmezni fogják az európai béke ügyét isJ2eméljük,hogy efelől engedi^ magukat meggyőzni a németek, jóllehet volt ellenségek,az angolok, dacára annak,hegy la­buristák,a franciák,dacára annak,hogy franciák ás a többi kisebb ál­lamok is fel tudják fogni,minő fontos az,ha hozzájárulásukkal meg-

Next

/
Thumbnails
Contents