Lapszemle, 1929. július
1929-07-17 [1352]
Magyarország. A hidasnémeti uaattel kapcsolatosan a Brossa A 6 / » legtöbb lappal együtt rágai jelentőst közöl, mely ismerteti a Prager "agblatt cikkét éa uegállapitja, hogy a legutóbbi magyar jegyzéket a cseh külügyminiszteri utnban jól fogadták s liogy az eset békés elintézése -zárható, ha u Magyarország is ugyanolyan békéé hajlamokat táplál, mint Csehország, k lapok továbbá ismertetik Kramarznak leitomisohli kirohanását Magyarország ellen s a Presse /ló/ budapesti közleményt hoz moly újólag kifejti a magyar álláspontot és hangoztatja hogy magyar részről nem fogják ellenezni, hogy az ügy valamilyen nemzetközi fórum elé kerüljön, mely előtt a magyar kormánynak alkalma volna az adott esettel összefüggő aggályoa szimptomákra és kérdésekre kitérni,melyeknek megitólése a középeurópai konszolidáció erdekében nagyon kivánatos volna. A közleasíny meg- ^ eialiti, hogy az utó obi időben a csehszlovák hatóságok retorzióképen több magyar állampolgárt tartóztattak le s hogy az elvi kérdéseknek tisztázása kétségtelenül végetv.-tne ennek a jogellenes eljárásnál: is. Az Arb.Ztg. /L6/kassai hire szerint a Tíeue Preie Presse Zischka Antal nevü szerkesztőjét és Mayer József nevü filmfényképészét, kik a cigányper alkalmából felvételét akartak eszközölni, a oseh hatóságok kémkedés gyanúja mie ti letartóztatták s csak többszörös intervenció után bocsátották őket szabadon. i