Lapszemle, 1929. július

1929-07-16 [1352]

A vitézi rendnek tudvalevőleg 12.000 tagja van.akik egyút­tal az agrárreform szerencsés kiválasztottjai is,amennyiben 15-200 holdig terjedő birtokokat kaptak,. A tornaegyleteket levente egyesületeknek hívják,amelyek kötelezve vannak minden nemzeti ünnepen részt venni.Aki ismeri azt a fegyelmet,amelyet a levente egyesületek vezetői fenntartanak,tisz­tában lehet azzal,hogy mit jelent Magyarországon az égy nevezett test ­nevelés,Ilyen körülmények között nem igen érthető annak a falusi jegy­zőnek a Vármegye oiraii vidéki lapban megjelent panasza,mely szerint a magyar falúnak katonai erkölcse le van rontva és hogy a parasztlegé­nyeket sem rábeszéléssel,Eem anyagi javakkal valő kecsegtetéssel nem lehet révenni arra,hogy önként jelentkezzenek katonáknak.Ezzel szem­ben Csontos Imre kisgazda képviselő a költségvetés tárgyalása alkal­mával tiltakozott az ellen ( hogy a vagyonosabb parasztok fiait katonás­kodásra kényszerítsék.mert ez a nép körében nagy elkeseredést szül . A magyar demokráciának nincs elég ereje aboz.hogy a kor­mány hipokritasága ellen komolyan felléphessen.A demokraták kis cso­portja csak a sajtóban fejezi ki a londoni segítség feletti örömét. Henderson ,aki ismeri Bethlen módszereit ,rr.eg fogja találni sz alkal­mat,higy a magyar kormány iránti ellenszenvének kifejezést adjon. Miniszterségének már első heteiben arra törekszik,hogy a magyar oli­garchiát ott sebezze meg,ahol a legérzékenyebb és állásfoglalása mar­ié a magyar kormány elleni eröo harcot helyezi kilátásba.

Next

/
Thumbnails
Contents