Lapszemle, 1929. július

1929-07-12 [1352]

aziránt tett Írásbeli javaslatot a központi hatalmaknak, hogy a román Hochenzollern dinasztiát detronizálják és Romániát olvasszák he a líagyar­Osztrák Monarchiába, Most aztán ezeknek a kormánypárti parlaraentároknak éppen kapóra jött, hogy a nemzeni paraszt párt elégedetlenkedő besszará biai csoportjának élén Stere áll s hogy miután ő volt eredetileg a uj közigazgatási reformtervezet megalkotója, ennek alapján valósággal ter­rort gyakorol a párttal szemben* Stere ezzel a terorral annyira ment^ hogy két héttel ezelőtt ultimátumszerű memorandumot kézbesített Maniu miniszterelnöknek, melyben a közigazgatási reform azonnali megszavazá­sát követelte és ellenesetben a besszarábiai csopcatnak a parlamentből való kivonulásával fenyegetőzött. Sőt ettől függetlenül., állandóan fe­nyegetőzik Stere saját kormányával szemben azzal is , hogy milyen bizal­mas relációk fűzik őt Barbu Stirbey herceghez, Mária királyné bizalmi ^ emberéhez, akinek jóvoltától függ a Maniu-kormány sorsa. Éppen ezért a szóbanforgó kormánypárti parlamentárrk , állítólag két közelebbről meg nemnevezett miniszter támogatásával, akciót indítottak olyan irányban, hogy Sterét zárják ki a nemzeti paraszt pártból, Az uj közigazgatási reformjavaslatot Vajda belügyminiszter m **• mm mm mm m m» m. <»W»«fc»*W»Ww« mm mm mm beterjesztette a parlamentnek a Nagyvárad 11-153 és Erdélyi Hirlap .11­3306 szerint, A javaslat beterjesztése nem hétfőn történt igyan^ miként a kormány eredetileg fogadkozott, hanem csak szerdán, miután elsimult a törvényjavaslat körüli fentebb már részletezett kormány válság-. 1 A Man iu-kormány törvényeit nem ismeri el egy uj Bratianu­m mmm mmm •« m m «« mmmmmmmmm m mm • • mm mm m m ~ m m mm m m — mm mmm* m kormány.- A Bratianu-féle liberális párt ezt határozta el legutóbbi ér­tekezletén az Uj Kelet 10-153 szerint, amennyiben határozatilag kimon­dotta, hogy az uj közigazgatási reformjavaslat táigyalása elől tüntető­leg kivonul a parlamentből és ujabb koimány raj útára esetén nemcsak ezt a törvényt nem fogja elismerni érvényesnek, hanem a Maniu-korraány töb­bi törvényeit sem, mert ezeket tisztán abból a célból hozta meg a nem- * M m . __ _ .... m s

Next

/
Thumbnails
Contents