Lapszemle, 1929. július

1929-07-05 [1352]

1*0 ) Külpolitika. Prágai félhivatalos sajtóközlemóry 3zer int a tegnap tartott cseh miniszter tanács foglalkozott a hidasnémetii incidenssel is; Hi­vatalos jelentést nem adtak ki a kormány állásfoglalásárÓT; A félhi­vatalos sajtóközlemény szerint azonban hire jár„ hogy a külügyminisz­térium és a vasutügyi minisztérium együttesen folytatják éa. fogják li. quidálni az ügyet, - Prágából érkezett magánjelentések szerint a mi­nisztertanács azt állapította volna meg, hogy az ügy még nem alkalmas minisztertanácson való tárgyalásra. - flirek vannak arról is, hogy csehszlovák illetékes helyen kijelentették,hogy a letartóztatás módjá­ról még ujabb felvilágosítást vármk Magyarország részéről., - az orre vonatkozó kívánság közlése azonban nem fog ultimátumszorü formában I történni. E hirek kiegészítéseként a C3eh távirati iroda félhivatalos 1 közleméryben állapítja meg, hogy a cseh kormány Pecha Vince letartóz­tatása ügyében mit kifogásol; A s aj tó közlemé ry szerint a csehszlovák hivatalos körök tiltakozása az 1926;óta Ma^arország és Csehország kö­zött, érvéiyben levő államközi vasúti egyezmóry megsértése ellen irá­nyul, amit a magyar közegek egy a magyar területre kirendelt csehszlo­vák vasúti tisztviselő ellen fogaratositott eljárással követtek el.Ezt az eljárást az jellemzi, hogy a magyar közegek Hidasnémet in Pe cha le­tartóztathat eltitkolták és csak később ismerték be azt, hogy elhur­colták, de vonakodtak letartóztatásánok okát megadni. ­Ezeket a prágai híreket a magyar lapok kivétel nélkül repro­dukálják ós részié tősen foglalkoznak a cseh távirati iroda utján íjníi. vánosságra hozott cseh hivatalos állásponttal; - A • Ufemzet i Újságbazt irja , hogy az a kifogás^ amit CsehorazAg a hidasnémetii esetbe nemei, fcl'.ltó arárytalanságban van a vasúti forgalom beszüntetésével. Téry

Next

/
Thumbnails
Contents