Lapszemle, 1929. július
1929-07-01 [1352]
29-149 szerint.mégpedig Schachmann Arthur bukaresti ujságiró,, a Petit Párisién eddig bukaresti tudósitója személyében) illettre, ahogy a Jelentés mondjas "a párisi román sajtó-követség főnökévé" nevezte ki Maniu miniszterelnöke Schachmann régi hive Maniunak és a nemzeti paraszt pártnak, sőt a párt emlékezetes gyulafehérvári nagygyűlése idején az akkori l Bratianu-kormány belügyminiszterének. Dúcának a rendeletére le is tartóztatták, Magyarország. A kisantant demars ügyében a bukaresti képviselőháznak 26-i i és a budapesti lapok által már elreferált üléséről, melyben Mironescu í külügyminiszter ismertette a román tiltakozó-jegyzéket és a magyar válasz-jegyzéket, részletesen tudósítanak az összes 28-1 bukaresti lapokAz ülést természetesen igen nagy nevezetességnek állítják be és ennek i megfelelően kommentálják az egész kérdést, /bár másnap,, a 27-i ülésen azután még a néppárti Goga és a szocialista Raduceanu is szükségesnek látták felszólalni az ügyben,, kiként a 29*1 lapok jelentik, ugy4r*csak a román pártok egységét hangoztatta a magyfcr irredentista és revizionista politikával szemben/* A Lupta 28-2234 vezércikkben és mindjárt emeTLett még egy külön cikkben hangozt-1ja, hogy milyen impozánsan nyilvánult meg a román nemzet egysége a képviselőház szóbanforgó ülésén u kr. Árgus 28-4860 ugyancsak ezt hangoztatja, kiemelve, hogy ebből az egységből a magyarok okul- < hatnak ugy az általános béke érdekében 8 mint saját országuk érdekében t Az Adeverul 28-13960 és testvérlapja a Dimineata 28-8090 egyaránt a M aniu-kormány Igen nagy diplomáciai sikerének állítják be az egész kérdést s ilyen szempontból az Adeverul szerint még egészen jó, hogy létezik egy Horthy ós Bethlen-uralom, mert igy a Maniu-kormánynak legalább alkalma volt ezt a diplomáciai sikert elémi 0 Egyébként ugyancsak ezt a |