Lapszemle, 1929. június
1929-06-26 [1351]
kapcsán tervbevett büntetőszankciókat, melyeket fentebb a belpolitikai rovat ismertet, az alantas hatóságok okvetlenül a kisebbségi lelkészek és szerzetesek, illetve hitszónokok ellen fogják elsősorban kihasználniSúlyos jelentőségű módosítás, hogy a kultuszminiszner most egyszerűen megtiltja, illetve beleegyezésétől teszi függővé a«t, hogy az egyházak 50 ezer leinél nagyobb adományt elfogadjanak« Sgyhí.zi jellegű egyesületek is kizárólag a kultuszminisztérium beleegyezésivel létesíthetők ezen tul a módosítási tervezet szerint. Speciális zsidó sérelem, hogy a zsidó 4 egyház szenátusi képviseletét a módosítás egyszerűen a regátbeli asszimilált üniunea Evreilor Románira ruházza rá* Bethlen György gróf megint nagy beszédet mondott, ezúttal nagyváradon, a bihari magyar párt gyűlésén. A pártelnök beszédét a Keleti Újság 26-142 és Ellenzék 25-141 részletesen ismerteti* Román részről provokálásnak igyekeznek feltüntetni - úgymond -, hogy a magyar párt szervezkedő munkát mer folytatni Románia nyugati határán is, melynek lakossága túlnyomóan éppen a magyarsághoz tartozik, EÍ; a vád nagyon emlékeztet a bárány és a farkas meséjére. A románság részéről a magyarságnak puszta életjeladását is államellenes cselekedetnek íizeretnék feltüntetniKert a helyzet az., hogy a békekötés után. mely a fegyveres háborúnak véget vetett, most egy másik háború van folyamatban* amelyet vértelennek nevezhetnénk, amely azonban kihatásaiban nem sokkal marad a másik mögötte Elvégre csak vissz® kell omlékezni a román agrárreformra 9 mely szociális jelszóval indult meg, de amely valójában. & magyarok ieposszedálása volt y anélkül, hogy megfelelő kártérítést kaptak volna és anélkül„ hogy a magyar ígényj ogosv.lt ak az őket megillető földhöz jutottak volna.- Az iskolaügy terén ie tervszerű programra alapján dolgoznak a mgyarság tönkre tételén s itt tisztára egy hipokrita módeaer érvényesült, amennyiben a magyar iskolákat gy&kran nem ia Írásos rendeletekkel vették ei„ hajiam egyszerűen kiéheztették., hogy önmagától hal .ion mee- Ufivsn i«y a ms&.var sorttá*