Lapszemle, 1929. június
1929-06-21 [1351]
A tegnapi szeraleben jelentett postaigaagatóság-át helyezés miatt Újvidéken nagy akcióba léptek a gaadasági korok s maga a postaigazgató ia személyesen tiltakozott Belgrádban. Annyit kiesnközölt, a minisztériumban, hogy a költözködést egyelőre elhalasztottuk addig, amig a belgrádi postaigazgatóság épülés alatt álló kétemeletes palotája elkészül, /Délb.20/ A B.H.31. komoly forrásból eredő hirkónt közli, hogy a szabadkai vaautigazgatóságot megszüntetik s tőrületét/7ajdaaág éa í5zerémség/Belgrádhoz, helyezik át« Minthogy Szlovénia után éppen ezen a területen legsűrűbb a vasúti hálózat ós legnagyobb a forgalom, a szabadkai érdekeltségek is akcióra készülnek ós feliratot intíznek Korosec közlekedésügyi miniszterhez,, A névváltoztatást megkönnyítette a kormány. Aki vezetéknevét akarja megváltoztatni, az a főiapántói megkapja az engedélyt. A kérvényben fal kell sorolni születési éa lakóhelyét, állampolgáráéi- i gát, illetőaóKét, foglalkozását, a családtagokat éa az okot, amiért névváltoztatást kér. /B.N.21./ K ü 1 p o 1 i t i k a. A B.N.21. vezetőhelyen hosszan ismerteti a belgrádi államvédelmi biróság caütörtöki tárgyalását, melyen 3zemerédi Mihály gépésaévi fekyházra mérnök külföldi állampolgárt 10,/és Eaton Matild zentei tanítónőt 3 évi börtönre Ítélték idegen hatalom javára folytatott kémkedés, illetőleg abban való üünrtóazeaaég miatt, Szetaerédlt egy Sablacsán *gost nevű affent provocateur csalta kelepcébe é3 jelentette fel. A vádlottak mindvégig mindent tagadtak. Szemeródi Temesvárt,, Szegeden éa Budapestéi I végezte iskoláit, aztán négy éa fél évig gyáro3 Volt 1 ilanoban ? de tönkrement, A délsaláV államba útlevél nélkül szökött be, 3 védője ezt éppen mentségére hozta fel, mert a kémek nagyon ia fel vannak szerelve okmányokkal., Az egéaa hosszú közleményben Magyarország meg sincs