Lapszemle, 1929. június
1929-06-11 [1351]
jellegű, nem az egyes államok kincstárát hivatott gyarapitani„ hanem kizárólag a háborúban kártazenvedett magán é8 közjavak helyreállitáaára,,az ele8ettek éa rokkantak hozzátartozóinak támogatására fordítandó, A tárgyalások befejezését jelentő Jegyzőkönyv megszövegezérésől ezóló hirek leadása után a azétosztáei tervezetet közlik,, megjegyzeve, hogy ebből Lengyelországnak ie«*ha nem csurran, de legalább cseppen," A román-lengyel gazdasági együttműködés erősítésére Ristának a román nemzeti bank tehnikai tanácsadójának meghívására Devey, a lengyel kormány mellett működő pénzügyi tanácsadó, Bukarestbe utazott, ahol Maniu éa máa mini azt erekkel tárgyalt és a királyi család tagjainál ia* m megjelent.-. A sajtónak adott nyilatkozatában a Gdansk Galaczi közvetlen vasúti összeköttetés megvalósitását sürgeti* Bliameri, hogy számos közös gazdasági érdekazál fűzi Lengyelországot Romániához, de tagadja, hogy lá togatásakor bármilyen speciális kérdés tárgyaltatott volna. Utazása kizárólag tanulmány jellegű* A prágai kémkedési ügy kipattanása is élénken foglalkoztatta a lengyel sajtót. A Prágából érkezett tudósításokon kivül azonban egyik lapnak sincsen egyéni megjegyzése. Csak a wilnai Slowo állapítja meg, hogy a leleplezett kémszervezet drezdai székhelyéből még nem lehet német megbízatásra következtetni, miután köztudomású, hogy a nagy kémszervezetek irányító központjaikat mindig országuk határán kivül rendezik be 6 Benesnek a külügyi bizottságban mondott expozéjáról a wilnái Slowo emlékezik meg hosszasabban. A cseh/miniszter a belgrádi tárgyalákülügy sokról megemlékezve kijelentette» hogy Csehország eddig Magyarország kivételével csaknem minden állammal kötött már barátsági szerződést. Ez bizonyltja, hogy a kisantant egyik állam ellen sem viseltetik ellenséges érzelmekkel és ilyen alapon kivan Magyarországhoz ia közeledni* Hangsúlyozza, hogy a kisantantnak Német-és Lengyelország, valamint Ausztriához ii tmmJwá i /I /*