Lapszemle, 1929. június

1929-06-11 [1351]

hanem azt,hogy a magyar imperialista politikát a revízió" jelsza­vával fedezzék*A kongresszus Kossuth lajos eszméit s az általa tervezett dunamenti konföderációt akarja megvalósítani.Kifejezés­re akarja juttatni ez a gyülekezet azt az óhaját,hogy ugy amint tagjaik Amerikában jó barátságban álrek a volt nemzeti kisebbségek­Kel,ugy Magyarország is jó egyetértésben áljen szomszédaival.nyil­vánvaló, hogy Bethlen fegyvere Amerikában vissza felé sült el 5 mert a halvaszületett világszövetség helyett a magyar ellenzék erős tá­maszt nyert az amerikai magyarokban ás általuk az amerikai közvé­leményben *Ez egyik oka annak,hogy Bethlen a revizionista politika tekintetében a visszavonulás útjára lépett. /Obzor 10,/Berlini i olitiksi körökben az a hir terjedt el t hogy a cseh kormány budapesten tiltakozó jegyzéket fog átnyújtani e ás Prága , Belgrád és Bukarst között tanácskozások folynak arra nézve,hogy a többi antant államok is emeljék fel tiltakozó szavu­kat az irredenta propaganda ellen valamint Horthynak és Bethlennek az Ismeretlen Katona sírjánál elhangzott beszédei ellen, Budapesti jelentés szerint a román követ szóbelileg már­is tiltakozott a magyar politikusok irredenta működése ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents