Lapszemle, 1929. június
1929-06-11 [1351]
tan aszal a céllal„ hogy abban főleg gyertyámoei sváb fiuk nyerjenek elhelyezést, akik magyar nevelésre jönnek Szegedre,-,, - s akkoriban nemcsak a közvéleményben, hanem a budapesti közoktatásügyi minisztériumban is ugy ismerték Strieglt„mint a magyarosítás egyik leglelkesebb hivét aki olyan erőszakosan tevékenykedett a magyarosítás érdekében, hogy a bánsági sváb falvakban már-már rémeket meséltek errőJL ugyanennek a Strieglnek tehát ma legalább is "illenék" kissé több tartózkodással Írnia a magyarokról, A kisebbségi iskolák államsegélyéről, nevezetesen a szombati — — — — ————« a—— — ——•—«•—<• <•—•«• — •»*»•««»«» — lapszemlében leközölt félhivatalos jelentésről, hogy a kormány 25 millió lel "első segélyt" szavazott meg a kisebbségi iskoláknak, mégpedig a kisebbségi lakosság számaránya szerinti szétosztással,- a Keleti Újság 9128 bukaresti tudósítása megállapítja, hogy az egész ügy nagyon titokzatos 8 éppúgy, mint az Averescu-kormány idején, ezúttal is csak "elvi" kiutalásról van szó, a pénz tényleges kiutalása helyett ujabb adatokat kér be a közoktatásügyi minisztérium az iskolafenntartó kisebbségi egyházaktél, azzal az indokolással* hogy a pénzt majd igazságosan oszthassa szét Az összegből a magyar kisebbségi iskolák kb„ csak 15-14 millió leire számithatnak,, a szászoknak 5 B a sváboknak 2 millió lei jutna* mig a többit a zsidó, bulgár, ukrán stb« kisebbségi iskolák kapnák Maguk a közoktatásügyi minisztérium osztályainak vezetői még egyáltalán nem tudnak semmi bővebb felvilágosítást nyújtani az egész államsegélyről. Az ügy jelentősége tehát egyelőre csak annyi, hogy bár csupán elvileg, de mégis elismerte a Maniu-kormány is az államsegély jogosultságát,. Ujabb magyar iskolasérelmet emiitett meg Incédy-Jokazman, a magyar párt ügyvezető alelnöke* a párt intézőbizottsági ülésén mondott beszámolójában* Erdély egyetlen magyar kereskedelmi iskolájára,, a koloza vári magyar tannyelvű négy évfolyamos állami kereskedelmi iskolára vonatkozólag, melynek az elmúlt tanévben 120 növendéke volt e Seni Valér tan-