Lapszemle, 1929. június

1929-06-10 [1351]

az ember azokkal számolna és egy OÍOS államférfiúi meggondolásoktól vezérelt gazdasági politikának meg kell kisérelme,hogy a legvégsőig nélküle jöjjön ki.Az uj jóvátételi rendezés minden elismerendő véglegessége mellett mégis szabaa azt a reményt táplálni,hogy Námetor szág nemcsak majd 58 áv múlva és a 35 milliárdos tőkeösszeg törlesztése után fog megszabadíttatni jóvátételi tartozásától.Azonban ennek a reménynek megvalósítását a világtörténelmi és a világgazdasági fejlődésre kell bizni és nem a német gazdasági válságok utján szabad keresni azt* De mindenekelőtt a pártok felett álló nemzeti ügygyé kell válnia a pénzügyi politikának,mint ahogyan az a háboruelőtti Angliában történt.Németországnak nem szabad továbbra is magát külföldi kölcsönökre biznia.Valamikor talán ezt fogja mondani a történelem: Az összes gazdasági erők megfeszítésére való kényszer és mindenekelőtt a külföldi piacok nagyobb felkutatására való kényszer, amelyet a győzők revíziós követelései gyakoroltak Németországra, ez volt a legerősebb hajtóereje a legyőzött ország gyors tolpraállitásának.Áz,aki el akarta nyomni és alulmaradtan akarta tartani,az ellenkezőját érte el.Nem létezett ugyan tüskésebb,de valószínűleg egyenesebb ut sem Németországnak a legelső világhatalmak sorába való visszatérésére*! Franki .Ztg./8-420/ párisi levelezője szerint a legprimitívebb igazságosság parancsa,megállapitani,hogy az elért eredmények kétszeresen magasan éttékelendők.Az uj rendezés a német közgazdaságnak bizonyosságot szerez a jóvátételi kötelezettségek nagysága és tartama felől,az államháztartásnak is meghozza a legközelebbi időre azt a tehermentesítést,amelyre, olyan sürgősen szüksége vae. Minthogy azonban az eredmények mégis politikai követelések által vannak neghatározva,ennélfogva alig remélhető,hogy a német nép az események bírálatánál lé fog mondani a belpolitikai beállításokról.