Lapszemle, 1929. június
1929-06-07 [1351]
Egyesületbe való belépésre,, Vallomása szerint a Levente Egyesület tagjai katonai kiképzésben részesülnek és oly szellemben nevelik őket, hogy az elszakított területeket vissza kell szerezni az utódállamoktól* A biróság felmentette Artmannt, de az ügyész felebbezett A lap azután mint már annyiszor leírja a levente Egyesület célját és a tagokkal valő brutális bánásmódot, ami miatt a szociálrtemokrata képviselők már néhányszor interpelláltak a képviselőházban,, „ A keresztényszocialista és a magyar nemzeti párt együttműködését - a Zay-féle A Nap/7-129/ szerint Szüllő Géza vezérkedése első idejében részben a tót osztály létezése akadályozta meg a Ezen osztály vezetői is tisztában voltak azzal, hogy politikai szerepük a ker.szoc,pártban abban a pillanatban végetér, amelyben a két párt egyesülő Ttft tömegeket kimondottan a magyar gravamenálls politika szolgálatába állítani a magyar pártkeretékben komoly politikus nem is kísérelheti meg* Ezért a legutóbbi pártmozgalmi esetekben egyáltalában figyelmen kivül hagyták a ke?<;ezoo& párt tót alosztályát s az a cél, hogy Szüllőék kiböjtölik a pártból a tót katholikusokato Ha ez bekövetkezett, akkor majd egyesül* het a két magyar politikai párt, aminek érdekében elejtik a ke- resstényszocialista párt tőt osztályát., A prágai magyar központi iroda feloszlásával kapcsolatban a brünni Lidové Noviny /6-284/ irja, hogy az a körülmény, hogy a magyar nemzeti párt is havi 8 ezer koronával hozzá* járul az iroda fenntartásához, bizonyltja, hogy Flachbarth nemcsak a magyar keresztény szocialisták, hanem a magyar kormány bizalmasa is volt, amely havonta óriási összegekkel hozzájárul a azlőve nszkói és ruszinszkől magyar ellenzéki pártok különböző intézményeinek a fenntartásához„ <