Lapszemle, 1929. június
1929-06-01 [1351]
tőén siralmas helyzetbe kerülnek. Ez az egyik sérelem, A másik, hogy a i falusi jegyző egészen ötletszerüleg, különböző ünnepnapokra való hivatkozással, megtiltják az erdélyi gazdáknak, hogy bizonyos napokon földjei ket műveljékMagyar ifjúsági szervezkedést emleget megint a Viitorul 286383, t*i ? hogy a magyar párt felbátorodva a koimány párt vojnik-szervezkedésén és Manlu miniszterelnöknek erre mnatkozó ki jel öntésein, szintén ilyen harcias egyesületek* szervez meg, amelyek pedig veszélyeztetik a román államot* A rutén irredenta-mozgalomról, amelyet a Curentul tárgyal na* pok óta igen élénken, immár Jorga Miklós lapja, a Neamul Romaneac is kifejti véleményét a Curentul 31-489 szerint* Milyen alapon mernek a bukovinai ruténok irredenta propagandát folytatni - kérdi. Céljuk az, hogy a független Ukrajnát készítsék elő, illetve ehhez csatlakozzanak Ámde azt még meg lehet érteni,, ha a magyarok arról tesznek bizonyságot;, hogy nem felejtettek el semmit ( , Elvégre a magyarok egy olyan nemzet, amely már 800 éve /!/ él Erdélyben , amiként az erdélyi szászok nemzeti magatartása is érthető, mert szintén ugyanennyi ideje vannak Erdélyben, Ámde a Habsburg-tisztviselők által Galíciába és Bukovinába áttelepített szerbeknek, akik ma ruténeknek mondják magukat, az irredentizmusa már nagyonis * sok a jóból, Krónika, Létrejött az éfeő romániai filmgyár a Brassói Lapok 31-119 szerint, mégpedig Nascu Traian-nak, a kolozsvári Magyar Színház volt titkárának a vezetésével- A "Fir" néven szereplő alakulat központja Bukarestben lesz ugyan, de a felvételeket Erdélyben késziti el, többek között Jókai Erdélyben játszódó "Szegény gazdagok" és Jósika "A nagyszebeni király birő" regényeit filmesíti meg c