Lapszemle, 1929. június
1929-06-04 [1351]
alatt élő kisebbségek is egyformán részesültek a f Öld osztásból, minthogy a romániai kisajátításoknak nem nációnálizálás, hanem szociális igények kielégítése volt a céljuk Már most a ezábanforgá nagyiklódi esetben Mihalache földtnivelésügy i miniszter előbb a kultuszminisztériumtól kért kl véleményt,) a kultuszminisztérium részéről pedig Pianu vezérigazgató 25632/929 szám alatt szoszerint & következő választ adta: "Tekintettel arra hogy a kultuszminisztérium felfogása szerint a földreform során , kisajátított földekből kizárólag a nemzeti hitközségek kaphatnak földet helytelennek találnám az iklódi zsidó hitközség kérésének teljesítését a * Mihalache e vélemény alapján csakugyan el is utasította a zsidók kórelmét- De nem ez az egyedüli eset, hanem miután Nagyiklód Szolnok-Doboka magyéhez tartozik, az esettel kapcsolatban napfényre kerültek egyéb okmányok is a szolnok-dobokai agrárkisajátitásokra, illetve földosztásokra vonatkozólag s ez okmányok sorában napfényre került egy még 1925-ből származó ugyancsak a kultuszminisztérium részéről a földmivelésügyi minisztériumhoz intézett szakvélemény, amely 37559/925 szám alatt és Paolisanunak^ a kisebbségi ügyosztály vezetőjének az aláírásával akként intézkedik, hogy "se a református egyházközségek , se a lutheránusok ne kapjanak földet" B Az igazságtalan kisebbségi szinházi adó eltörléséről, illetve ennek a román színházadéval egyformán 13 #-ra való leszállításáról egyszakasos törvényt készítenek elő a kultuszminisztériumban a Brassói Lapok 2-121 szer int-,