Lapszemle, 1929. április
1929-04-18 [1349]
Az összes kisebbségek együttes fellépését eredményezte egy iskolaügyi sérelem a Brassói Lapok 17-86 szerint, A magyar, német„zsidó és ukrán szenátorok szombaton egy közös memorandumot nyújtottak át Coetachescu közoktatásügyi miniszternek, tiltakozva a hivatalos Monitorul Oficislban február 18-án megjelent rendelkezése ellen, melyben az Angheleecu-féle középiskolai törvényre való hivatkozással aziránt intézkedik, hogy a közoktatásügyi felügyelőknek joguk van ellenőrizni azon kisebbségi tanerők román nyelvtudását is, akik a román nyelvvizsgát már sikeresen letették, eőt joguk van az ilyen tanerőket a közoktatásügyi minisztérium utján a Regátba küldeni a román nyelv tökéletes elsajátítása végett. Az igy a Regátba küldött tanerők helyett a rendelet szerint a minisztérium fog helyettest állítani, aki az elmozdított tanár fizetésének 75 kapná, mig a Regátba száműzött tanárnak csak a fizetése fennmaradó 25 Jt-át folyósítanák továbbra is,. A B r assói Lapok hangsúlyozza, hogy politikai körökben annál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a magyar, német, zsidó és ukrán szenátorok közös fellépéséi nek, mert az impérium változás óta elmúlt 10 évben ez az első precedens arra, hogy a romániai kisebbségek egyöntetűen» közös frontban tiltakoZ" aak a bukaresti kormányzat . túlkapásai ellen* A kisebbségi iskolák államsegélye érdekében szólalt fel San dor Jízsef magyar szenátor a szenátus hétfői ülésén a K-eleti üjság 1786 éa Brassói Lapok 17-87 szerint,, Felhívta a kormány figyelmét arra 3 hagy rendezze ezt a kérdést és segélyezze rendszeresen a kisebbségi iskolákat, amely kötelezettsége az emberi és temmészetes jog mellett be van Írva a békeszerződésbe, illetve a párisi kisebbségi egyezmény 11, a tikászába is„ Mart azzal nem lehet érvelni, hogy a román államnak nem volt addig anyagi ereje ehhez. Hiszen naponta halljuk, hogy hány ezer rcmmm lakalát éa óvodát létesített a kormányzat az elmúlt 10 év alatt ée naponta halljuk, hogy hány 100 milliót, sőt milliárdot loptak «l a