Lapszemle, 1929. április
1929-04-13 [1349]
tal szállítói is Toltak a vasutaknak.. Bratianuéknak a Maniu-korraány ellen megindított hátteri offenzíváját kell viszont látni abban, amiről a szemle már referált, hogy az érdekeltségükbe tartozó Banca Halelor megvonván a piaci árusok hitelét, nagyfokú élelmiszerhiánynak tette ki Bukarestet, amihez most az is hozzájárult, hogy az Összes bukaresti mészárosok sztrájkba léptek a 18-1 lapok jelentése szerint és egyáltalán nem vágnak. A helyzet súlyos gondját képezi a kormánynak, mely most ugy akar segíteni, hogy vidékről, pld, Pitestiből hozat a fővárosba hust» csakhogy ez elenyésző csekély a szükségletekhez viszonyítva* Minthagy a bukaresti (piacon a Banca Halelor fellépése folytán mindennemű élelmiszer felhozatala csökkent és ennek következtében az élelmicikkek árai horribilis mértékben megnövekedtek, nyilvánvaló a Keleti Újság 13-35 szerint, hogy a román fővárost a liberális*párt részéről sztrájkba kergetett mészárosok és élelmiszer ár* sok ki akarják éheztetni, Az uj lakbérleti törvényjavaslat került az érdeklődés előterébe, A javaslat szövegét teljes egészében ismertetik a lE-iki bukaresti reggeli lapok, valamint «z erdélyiek közül a Brassói Lapok és Keleti Djeág 13-83* Minthogy a törvényjavaslatnak speciális erdélyi vonatkozásai is vannak 4 a Keleti üjaág 13-83 vezércikkben foglalkozik vele* Legsúlyosabb rendelkezésének raínősiti 9 hogy fenntartja a bútoroknak és bútorozott szobáknak a rekrlrilásit is, mely román hatósági támogatás* ..; mindjárt az impérium*átvétel után. jött divatba, úgyhogy immár 10 éve art. Akkor még a párnát is kihúzták az erdélyi ember feje alól és 10 esztendeig használták a bútort, amiről elképzelhető, hogy milyen illáiba jutott ezalatt az idő &iatt> Az *j törvényjavaslat tsindösezo anyityí könnyítést ad aoot, hogy bírósági tájgyalis révén a butorhaeználaU va -ín v.Áyfi vw. iKocái"ia.r.i tt.at.rit. la-txst. hodrv a. tcrvánvi avaalst kimondja