Lapszemle, 1929. március

1929-03-04 [1348]

térése a magyar trónra aatomatice maga után vonná a kisantant interven- 1 ciójót„ Erre a magyar lapok állítólag azzal válaszolnak,, hogy hivatkoz­nak a Kellogg-fóle paktumra, melyet ugy Magyarország mint Románia aláirt éa amellyel a kisantant automatikus 1 intervenciója nem egyeztethető ösz­sze : . Az Arb. Ztg. szerint a magyar irredenta- és legitimista sajtót az is iagatja, ; hogy Mironescu ezeket a kijelentéseket állítólag Tarsóban tette volna* caiból azt következtetik^ hogy a lengyel politikában is fordulat állott be Magyarországgal szemben, A Presse /ö/ Lapradelle tanárnak igen érdekes nyilatkozatát is­merteti^ melyben igazságot követel a kisebbségek száradra és szembeszáll Briandnak azzal a kijelentésével,, hogy az igazsággal szemben a bókét il­leti meg as elsőbbség 3 utal arra* hogy igazságosság nélkül nincsen tar­tus béke s hogy Briand állásfoglalása voltakópen annak a beismerését je­lentig hogy az erőszak a jog fölött áll. Lapradelle kifejti, hogy a ki­sebbségeknek joguk van vallásukra, nyelvükre* kultúrájukra éa faji jel­legükre s nangoztatja, hogy a kisebbségekre vonatkozó megállapodásokat nem mindenütt respektálták, majd azt mondja, hogy a kisebbségi kérdóa megoldását nem lehet tovább halasztani, mert ez veszélyeztetné az euró­pai bókét s egy uj háborúnak első halottja a Népszövetség volna, lapra­delle függetleníteni akarja a politikától a kisebbségi kérdést és erre a célra közigazgatási jellegű nemzetközi fórum lóteáitősét kívánja és első feladatnak mondja annak a megakadályozását, hogy a kisebbségekkel biró államok kisebbségi kérdésekben birák és felek lehessenek egy személy, ben, Szükségesnek tartja továbbá a kisebbségek szervezését é a annak a le­hetővétételét, hogy a kisebbségi kérdéseket egy felebbviteli fórum elé lehessen vinni. A Presse nem ért egyet Lapradellenek azzal at indítványá­val,, hogy a kisebbségek ne fordulhassanak közvetlenül a TTópazövetséghez. nos 7 Ár.rvs 1 írviíiTÍB

Next

/
Thumbnails
Contents