Lapszemle, 1929. március

1929-03-21 [1348]

Belpolitika., • w«« *• mm mmmm mm mm mmmm vmmm Alevra közlekedésügyi miniszter lemondásának hirét a melyet a "budapesti sajtó is már közölt, teljesen ellentétes megvilágításban tár­gyalják a lapok; A Déli Hírlap 21-65 ég'Erdélyi Hírlap 20-3218 bukares­ti jelentése szerint az ült ima Qr-a ugy tudj a, hogy Alevra tábornok csak­ugyan benyújtotta lemondását és Maniu miniszterelnök a lemondást már el is fogadta, viszont az Adeverul szerint a lemondás még nem következett be ténylegesen, annyi azonDan bizonyos, hogy Alevra helyzete a Maniu-kor­raányban tarthatatlanná lett,, A Curentul 18-421 ezzel szemben a leghatá­rozottabban leszögezi, hogy bármennyire intrikálnak ellene még a kormány párt részéről is, sőt a kormány egyes tagjai részéről is, Alevra tábor­nok változatlanul megmarad a közlekedésügyi minisztérium élén^ Igaz ugyan hogy a kormány kebelében sem örvend szeretetnek,, ellenben tény 9 hogy a régen6-tanács tartja őt,, sót a régens-tanács egyik tagja /hogy melyik s azt nem mondja meg a lap/ egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy Maniu miniszterelnök meg a kormány többi tagjai előtt állandóan ne hangoztassa <; hogy mennyire értékeli Alevra érdemeit, aki ha nem volna benn a kor­mányban, külön meg kellene hivni oda., A másik kormánylap, a Cuvantul 18­1403 ugyanakkor érthető tendenciával emlit egy botrányos kijárást, hogy Piatra Olt pályaudvari vendéglőjének bérlője a bérlet meghosszabbítása érdekében megjelent az Alevra tábornok vezetése alatt álló közlekedésü­gyi miniszteriurában » itt azonban azt a felvilágosítást kapta, hogy ameny­nyiben kedvezően akarja elintézetni kérelmét^ menjen el az "Excelsior" szállodába és ott keressen fel bizonyos fekete-fátyolos hölgyet., akivel aztán meg is állapodott 120 ezer lei kijárási díjazásban, A C.F 0 R, vezetésében változást jelent a Déli Hirlap 21-65. Theodorescu vezérigazgató április 1-ével lemondott állásáról, Valószinü,,

Next

/
Thumbnails
Contents