Lapszemle, 1929. március

1929-03-01 [1348]

1929.február 26--tói részben 28 -i lapok KÜLPOLITIKA A sajtó képviselőinek Mironescu román külügyminiszter által Varsóban törtónt fogadtatásáról számol be a BerTTYagé^7%3~~R$/ varsói levelezője., jelentvén, hogy a miniszter röviden válaszolt, a hozzáintézett kérdésekre is Arra a kérdésre, hogy milyen befolyása volt Amerikának a litvinovi jegyzőkönyv aláírására, í.'ironescu kité­rjen azt választolta, hogy Amerikát, mint a Kellogg-paktum kezdemé­nyezőjét és aláiró hatalmát, nézete felől meg kellett kérdezni.Épen olyan kitérően válaszolt arra a kérdésre hegy Románia szándékozik-e de jure elismerni a Szovjetuniót. JSzt Romániában nem beszélték meg. Igen ridegen utasította el Mironescu azt a feltevést, hogy Lengyel­ország közvetíthetne Románia és 'Magyarország között. Romániának sa­jrit követe van Budapesten és I'a ^yar országgal megegyezés csak akkor érhető el, ha épugy mint Románia 2 békeszerződések érintetnetétlen­ségének álláspontjára helyezkedik Érdekes felvilágosításokat adott azután a miniszter Romániának a kisebbségi kérdéssel szemben elfog­lalt álláspontiáról. Románia felfogása megegyezik a nyugati szövet ségesekével közvetve ezzel azt mondotta, hogy Románia nem járul hozzá ahoz a lengyel javaslathoz, mely a kisebbségi védelmet általá­nosítani illetve a megfelelő kötelezettségeknek a nagyhatalmakra való kiterjesztését akarja, Panaszos hangon teszi szóvá a DA2. /27-95/ kattovdtzi tudó­sítója, hogy lengyel Felscszilézia népszövetségi biztosa., a svájci Calonder . épen abban a pillantban megy hosszabb szabadságra, amikor nem többről .'s nem kevesebbről van szó, mint a lengyel f elsősziléziai a 'V--t kisebbség letérd.A népszövetségi 'biztos ^lutazása~le^özelebbi környezetét is rendkívüli módon lepte meg, mert még néhány nappal

Next

/
Thumbnails
Contents