Lapszemle, 1929. március
1929-03-09 [1348]
ti helyeikre, többen már haza ie érkeztek, ellenben a sérelméé intézkedés másik része, amely a magyar vasutasok nagy tömegét egyszerűen elcsapta, máig sem lett orvosolva. Pedig megállapitható a Déli Hirlap 8-54 szerint, hogy az igy méltánytalanul kezelt vasutasok már az impérium átvétele óta hűségesen végezték szolgálatukat, jelentéseiket ée számadásaikat román nyelven tették meg, ebben a tekintetben nem is volt ellenük panasz: csupán az szúrt végeredményben szemet, hogy a román nyelvet nem beszélik "elég ékesen", Krónika* • A gáztámadás tantárgy lesz az iskolákban az Ellenzék 9-55 szerint. A hadügyminiszter ilyen értelemben megkeresést intézett a közoktatá sügym in i s z t e rh ez. Egyfltemet kér Nagyvárad a Nagyvárad 8-54 szerint. Egy fogházigazgatói kinevezés körül furcsa bonyodalomról számol be az Erdélyi Kirlap 8-3208 szerint. Alexandrescu Pétre aradi fogházigazgató ellen nemrégiben különböző vádak merültek fel és nyertek igazolást, hogy anyagi alapon összejátszott az őrizetére bizott foglyokkal és ezzel lehetővé tette egyes foglyok megszokásét, A büntetése ezért az lett, hogy az igaz ságügyminiszter áthelyezte a Regátba és az ő helyére ugyanazon rendeletben Stanescu Jont, a vacaresti fogház tisztviselőjét nevezte ki az aradi fogház igazgatójává, Ez már idestova egy hónapjja történt,de az újonnan kinevezett fogházigazgató máig sem érkezett meg Aradra. Alexandrescunak már jelentkeznie kell uj állomáshelyén, az aradi fogházat azonban nem hagyhatja el, mig ezt át nem adta utódjának,, Most táviratilag sürgette meg a vacaresti fogháznál, hogy jöjjön már Stanescu. Táviratára az a meglepő válasz érkezett a vacaresti fogház igazgatóságától, hogy "Stanescu Jon teljesen ismeretlen", T*)P