Lapszemle, 1929. március

1929-03-07 [1348]

Románnak lenni nem rossz dolog, ha-az ember "többségi" román,, de román ki­sebbséginek lennie különösen a baráti .Tugoszláviában majdnem olyan rosöz dolog, mint magyar kisebbségnek lenni á kJsantant-államok bármelyikében^ Immár olyan hirek is vannak, hogy a jugoszláviai román kisebbség, amennyi­ben a "belgrádi kormány továbbra is az elnemzeti onités politikáját folytat­ja ellene, a népszövetség elé megy panaszra.." az pediglen állítólag máris befejezett tény* hogy a jugoszláviai románok az ezévi genfi kisebbségi konferencián szintén részt vesznek ée éppúgy követelik a kisebbségi jogok érvényesítését, mint a többlek, A helyzet az, hogy Jugoszláviában 650 ezer román él, akiknek nem engedik meg, hegy romániai iskola-könyveket vegye­nek gyermekeiknek és hogy szabadon élhessék ki kulturális lelki szükség­letüket* A bukaresti kormány természetesen nem hagyhatja védelem nélkül szenvedő vérrokonait* így azonban Romániában egy kétlaki világnézet ala­kult ki, amely az egyik pillanatban tagadja azt, amit a másik pillanatban nemcsak állítani* hanem világgá kikiabálni kénytelen,, Jugoszláv-román tárgyalások indulnak meg március második fe­lében Belgrádban ismét azzal a célzattal, hogy az Összes függő kérdéseket rendezzék,. E kérdések között szerepelni fog a Temes ée Bega ármentesitő társulat ügye, ami azzal vált bonyolulttá,, hogy a Bánságot kettészakítot­ta a trianoni határ, Szerepel a bánsági kettészakadt árva székek ügye, úgy­szintén a Bánság kettészakitása folytán a jogszolgaitatás ügye^ mert pld, ezzel az a helyzet állt elŐ s hogy Fehértemplom Jugoszláviába került szé­leskörzetü törvényszékével együtt, a peres felek ellenben Romániában ma­radtak és 10 éve hiába várnak az Ítéletekre., További célja a románoknak a belgrádi tárgyalásokon 8 hogy visszaköveteljék Jugoszláviától Románia számára azokat az értékeket, amelyeket a szerb csapatok Temesvár kiürí­tése után innen magukkal vittek 3 Szerepel a belgrádi tárgyalásokon egy optánsügy is,, mégpedig Románia részéről, mely aziránt támaszt igények etj.

Next

/
Thumbnails
Contents