Lapszemle, 1929. március
1929-03-06 [1348]
A Csehszlovákiai Magyar Újságírók ünioía mcgalaKult^ amely egységes szervezete a Csehszlovákiában három szövetségben tömörülő magyar ujságiróknak. A megalakulás az újságírók nyngdijbiztositásá* ről szóló törvény alapján történt, amely előírja, hogy minden ujság« Írónak, aki a ny ugdijbiztositásban részesedni akar, a népjóléti minis~ terium által elismert szervezethez kell tartoznia. /Hiradó 5~63/ 4 i\ p$risl Blujaejnat.eJ^3g^ kapcsolatban a kormánypárti Reggel /6-54/ Parisból keltezett tudósításaban irja, hogy az egász per nem egyáb ; mint a magyar pénzügyi kormány jól megkezdett, de Korányi Frigyes párisi magyar követ ügyetlensége folytán rosszul sikerült nemzetgazdasági operációja a volt osztrák magyar monarchia többi utódállama ellen-, korányi váratlan visszahívását éppen a Blumenstein-ügy körül elkövetett Ügyetlensége okozta* A szombati tárgyaláson már Blumenstein József rövid kihallgatásánál is kitűnt, hogy Blnmenstein kíméletlenül le akarja leplezni az affér mozgatóit: Valószínű, hogy ez birta rá a magyar kormány képviselőjét arra, hogy egyezkedési tárgyalásokat kezdjen Magyarországot egyébként ezzel a megegyezéssel semmiféle kér nem őri r sőt ilymódon sokkal biztosabban jut a jogosan megillető kártérítéshez, mintha a pört büntető uton tovább folytatná. Wekerle pénzügy minister mér néhány héttel ezelőtt kijelentette, hogy sokkal fontoaabbnuk tartja azt. hogy Magyarország anyagi kárt ne szenvedjen a Blumenstein-affér által, mint aat, hogy három vagy négy spekuláló bankár hoe szab b~-rö vid ebb börtönbüntetést saenved jen -. Maagarvk londoni csehszlovák l&tttft előadást tartott febraár 26 -ún i Camberley-vben /öaséex/ "Csehszlovákia és a Népszövetség* címen, A hallgatóság között volt több tisat ós katonai akadémiai hallgató,, /v-nkov 5-55/,