Lapszemle, 1929. február
1929-02-28 [1347]
Az ütrechtsch Dagbladnak a francia-belga titkos katonai szerződésre vonatkozó leleplezésre a francia külügyministerium kommünikét adott ki, melyben a holland lap által közölt állítólagos sze-ződésszöveget apokrifnek jelenti ki Ital a konmünikó arrahogy a francia és belga kormányok 1920 november 20.-án benyújtották a Népszövetséghez azt a levélváltást amely az 1920 szept 7 :-én kötött katonai egyezményre vonatkozik,amely egyezmény tisztán defenziv a kitárólag egy esetleges nem provokált aáuust tp.madást céloz, azóta a •sem a 2 kormány,sem a állam vezérkara nem kötött semmiféle katonai egyezményt.- A belga külügyrainisterium ugyancsak köriratunkét adott ki melyben durva hamisitványnak minősiti a holland lap leleplezéseit* • tal a kommüniké arra>hogy a belga kormány pontos éa teljes magyarázatokat adott a franoia-belga katonai egyezményről igy 1927 nov, 15 :-én Vandervelde»a' korikülügyminiater> majd 1928.jan,26,-áö Jaspar ministerelnök a vegyes katonai bizottsághoz intézett levelűben. A belga-francia katonai egyezmény kizárólag egy német részről jöhető, nem provokált támadást céloz,ozövege 1920-ban közöltetett a Parlamenttel a csupán saak a vezérkarok által megállapitott végrehajtási utasítások maradtak, természetüknél fogva is, titokban A kommüniké végül tiltakozik a holland lap eljárása ellen,melynek i nyilvánvaló cólia a< belga-holland viszony megrontása, - Koumentári?> I ban a Petit P árisién 26, azt mondja,hogy az egész manővernek a cél- 1 ia,hogy a népszövetségi tanács ülésszakának légkörét megzavarja. Bogy a holland lap által közölt állítólagos szerződés mennyire hamis mutatja az is,hogy a lap állitása szerint a Néoetországgal Í)SSZÍG08 LF.VÍ'f.TÁR ^ A/MÍ