Lapszemle, 1929. február

1929-02-27 [1347]

Az idegenek ellenőrzésének uj rendjét immár az egyébként szél­sőségesen soviniszta Curentul 25-400 ÍE feltétlen szükségesnek tartja, mint hogy az eddigi rendszert a román közigazgatási hatóságok, különösen pedig a sziguranca vadállati kegyetlenkedésekre használtéit fel. Erre nézve minden- 4 nél ékesebben beszél két példa. A görögöknek Anatoliából és Tráciából való kivonulásakor egy 7 éves kislány valahogy elszakadt a maga családjától és valahogy elvetődött a romániai Brailába, ahol aztán egy román ügyvéd sza­bályszerűen adoptálta* Hat év multával a román hatóságok kisütötték az el­árvult kislányról, hogy "idegen" és a 13 éves egyedülálló leányt rögtön ki­utasították Romániából, Bukovinában viszont egy 80 éven felüli aggastyán valamilyen hivatalos eljárásból kifolyólag optálni volt kénytelen a román állampolgárságért, amely opciót a román hatóság ok szintén mindjárt arra használták fel, hogy ennek alapján "idegennek" minősitsék az illető öreg embert, akit mindjárt ki is utasítottak Románia területéről Ausztriába, holott 80 év alatt sohasem járt ott 0 A román csendőrről vezércikkezik a Keleti Újság 27-46,kapcsolat­ban a csendőrság reorganizációjáról szóló törvényjavaslattal, melyet Joani­tescu belügyi államtikár most terjesztett be a parlamentbe. A Keleti Újság örömmel üdvözli a törvényjavaslatot, félőnek tartja, azonban, hogy a törvény nem fogja elérni a kivánt hatást. Mert nem elég a csendőrséghez beosztott tényleges katonákat felcserélni hivatásos és kiképzett csendőrlegénységgel, hanem meg kell szüntetni azt az "őrmester-szellemet" , melyet a csendőrőrsök parancsnokai meghonosítottak, márpedig ezek a parancsnokok mind hivatásos csendőrök, E szellem folytán a román csendőrből olyan hatalmasság lett a falusi őrsön, hogy letartóz tatás 1 és házkutatási jogát mind nagyobb mérték­ben kiterjesztette: sötét pincékben, vagy akár napvilágnál is félholtra ver embereket, saját judiciuma szerint szabadon Ítélkezik minden rangú vi-

Next

/
Thumbnails
Contents