Lapszemle, 1929. február
1929-02-27 [1347]
50 millió értékben.: Az Epoca támadása miatt a nép-párti hivatalos Indreptarea dezavuálta egy kommünikében Filipescut., aki'erre most levelet intézett a párt vezéréhez, Averescu tábornokhoz, bejelentve kilépését a pártból. A kolozsvári szocialdemokrata-párt évi közgyűléséről tudósít a Keleti Újság 27-46, A közgyűlésen,, bár a párt a parlamenti választásokon együtt haladt a kormányzó nemzeti paraszt-párttal, meglehetősen éles támadások hangzottak el a líaniu-kormány ellen* Többek között Urzica György követelte Maniuék Ígéretének beváltását: az általános amnesztiát, annál is inkább, mivel a politikai elitéltekkel a romániai börtönökben nem alkalmaznak megkülönböztetett báná\smódot, hanem egyazon kategória alá veszik őket a raológyilkosokkal* Külön feltűnő tárgypontja volt a közgyűlésnek a továbbiakban, hogy maga a párt-titkár, Ehrenfeld Béla hibáztatta a kolozsvári pártszervezet évi jelentésében a párt központjának, illetve nagytanácsának azt az érthetetlen taktikáját, hogy magyarajku képviselő nem került be a szocialdemokrata-párt parlamenti frakciójába. Ezt a kolozsvári pártszervezet elitéli és sulyos hibának tartja e A tartományi önkormányzatról nyilatkozott ütere a közigazgatási reformmal kapcsolatban az Adeverul számára az Ellenzék 27-46 szerint, A kormányzó nemzeti paraszt-párt besszarábiai vezére a következő kijelentéseket tette:"Az ország egységesítéséhez mesterséges és erőszakos eszközökkel nem lehet eljutni. Tiszteletben kell tartani a csatolt területek történelmi múltját, tégi szokásait és kijegecesedett lelkületét, mert évszázados történelmi folyamatot figyelménkivül hagyni a legnagyobb balgaság, Erdély, Bukovinaés Besszarábia. polgárai nem sülyedhetnek pária-sorsra, nem lehetnek másodrangú állampolgárok. Erdélynek, Bukovinának és Bésszarábiának éppen olyan joga van a maga egyéni, életéhez, mint a Regát-