Lapszemle, 1929. február

1929-02-23 [1347]

bevonulni a nemzetközi fórumra- Joggal hirdeti ezt a bukaresti kormány­zat, mert tisztában van azzal, hogy ott Genfben senki sem hivatkozhatik | .... '. majd a romániai magyar kisebbség vallomásaira, merthiszen ilyen vallo­mások nincsenek tf Elérkezett immár tehát az ideje annak, hogy a romániai összes kisebbségek s ha nem az összesek, ugy egyedül a magyarság ünne­pélyesen kijelentse,, miszerint a nemzetközi szerződéses és a román kor­mányok ünnepélyes fogadalmai ellenére, úgyszintén a nemzetközi tőke mos­tani segitsége után is, vigasztalan helyzetben van áe a kisebbségi jo­gokból gyüszünyit sem kapott meg, A kisebbségi nyelvhasználat ellen foglal állást az Averescu­féle hivatalos Indreptarea 21-38 azzal a tegnapi szemlében részletezett tervvel kapcsolatban^ hogy az uj közigazgatási reform lehetővé kivánja tenni a kisebbségek szabad nyelvhasználatát bizonyos mértékben* Az In­dreptarea szerint ez megengedhetetlen;, miután a román alkotmánytörvény minden korlátozás nélkül kimondja, hogy az állam hivatalos nyelve a román. /Juventus 20-40./ Ujabb földreform-botrányt ismertet a Brassói Lapok 23-43, Nagyváradon minap agyonlőtte magát az ottani közélet és társadalom e­gyik vezetőegyénisége, dr, Moskovite József, Öngyilkosságának oka csak most derült ki., Az egykor gazdag urat a román földreform teljesen tönk­re tette, mert különböző fondorlatokkal nemrégiben utolsó földjeit is kisajátították^ E kisajátítás erdekében valóságos román maffia alakult ellene ; Bizonyos,, Chendovlci nevű román ügyvéd azelőtt Ploestiban mű­ködött,, de miután ^ott sehogyan sem boldogult, hirtelen áttette működé­si székhelyét a Regátbcl a "gyarmatra" t.. i, Erdélybe és nagyváradon te­lepedett meg. ; . Itt körülnézett, miből tehetne valami j övedé Imre szert és ennek érdekében összeállt egy nagyváradi kis bankkal, az u.n, Földmi-

Next

/
Thumbnails
Contents