Lapszemle, 1929. február

1929-02-20 [1347]

tudatát. Aki ^szinte és mély vonzódást és tiszteletet érez a katholikus egyház iránt, ugyanaz épen olyan szeretettel csügghet az olasz hazán is,és semmi oka sincs tétovázásra vagy gyanakvásra. De abban az illúzióban sem ringatja magát a cikkiró, hogy ennek a történelmi fontosságú eseménynek nem lesznek irigy és tendenciózus kritizálói, mert sokan vannak, akik épen ugy ellenségei a hitnek, mint az olasz hazának. Ezek bizonyára nyiltan vagy alattomosan azon fognak dolgozni, hogy ellenszenvet keltsenek a világban és egyik vagy másik szerződőielet megvádolják, illetve meggyanúsítják, hogy vagy sokat engedett, vagy nagyon keveset kapott. Ezek a próbálkozások azonban ne tévesszék meg az olasz közvéleményt, mert a pletykák elmúlnak, a tények azonban megmaradnak. A szektárius melankolikusoknak nem fog sikerülni tévedésbe ejteni egyetlen öntudatos embert sem, legyen az Itáliában vagy Itálián kivül, és nem fogják tudni bebeszélni, hogy egy olyan kormány

s mint a "Mussolinié,lemondott históriai és politikai feladatának legcsekélyebb pontjáról is, sem azt, hogy a Szentszék évszázados tapasztalatainak birtokában mintegy meglepetésszerűen hagyta volna magát rábírni arra, hogy egy olyan megállapodást írjon alá, amely legcsekélyebb mértékben is kisebbítse lelki autonómiáját. Igen lelkeshangu. kommentárralkiséri az eseményt a SecoloSera /\2/ vezércikkében. A Popolo d'Itália /13/ vezércikkében ismét a lap igazgatója Arnaldo Mussolini mutat rá a létrejött egyezmény és konkordátumra, mint minden tekintetben tökéletes ás megfelelő dokumentumokra. Sz is hangsúlyozza, hogy a kölcsönös megértés realizálása tulajdonképen ismét csak az erő jele. Aki azt mondaná, hogy a létrejött megállapodások gyengeségre mutatnak, vagy ami még rosszabb lemondást jelentenek egyik vagy másik részről, az nem látja, hogy az olasz hatalom