Lapszemle, 1929. február

1929-02-06 [1347]

• m m m m «m» ** m mm m Erdélyben súlyos helyi zavargásokról ad hírt a Keleti Újság 6-28., A Szamos-megyei Retteg községben tört ki az első ilyen zavargás a gör, kath. román lelkészi állás betöltése körül., A község lakossága az eddigi lelkésznek a fiát, Sonia Flóriánt akarta papjának, magasabb egy­házi körök azonban a kormánypárt egyik vezető tagjának, Man Demeter fő­papnak és képviselőnek a befolyására MunzatGyörgyöt akarták ráerőszakol­ni a községre. Man Demeter ebből a óéiból többször is ellátogatott a köz* ségbe,, legutóbb most február 2-án, Gyertyaszeníelő ünnepén, amikor Munzat segédletével saját -naga akart misét mondania A hivek nagy tömege azon­ban tüntetőleg felvonult a templom elé, élükön néhány kolozsvári egyete­mi hallgatóval, követelve, hogy ugy Man, mint Munzatazonnal távozzanak a temjplomból- Mivel pedig ezt a papok megtagadták, a tömeg megrohanta ő­ket 4 a kormánypárti politikus-főpapot súlyosan inzultálta, majd aztán Munzat-tal együtt kidobta, a templomból.. A tömeg olyan fenyegető magatar­tást tanúsított, hogy Man Demeternek revolverrel kellett védekeznie és szorult helyzetéből csak a csendőrség mentette ki* Ugyanaznap Rettegtől néhány kilométernyire Lápfalva községben hasonlóan súlyos., de sokkal vé­resebb kimenetelű zavargás volt egy községi biróválasztással kapcsolatban. Itt a tömeg megrohamozta a községházát, összetörte egész berendezését, az iratokat az utcára dobálta, majd pedig a két szembenálló párt hivei dorongokkal támadtak egymásnak, valóságos harc fejlődött ki, melynek so­rán 25 ember súlyosan megsebesült,, Az idei húsvét megünneplése körül tovább folyik az izgatás «a«i-«sw«a««fi m mm •«•••« m m m m m Bes3zarábiában, miként a Curentul 2-377 és Guvantul 2-1359 jelenti, hiá­ba hozta meg a 3zent szinodus a maga ismeretes határozatát 8 amely kitart-

Next

/
Thumbnails
Contents