Lapszemle, 1929. január

1929-01-18 [1346]

íí a g y arország* A CM. Világszövetség Whitingon /Indiám*/ nagy di^adaljaaratott - .irja az Am, Népszava /l/ amenny iben Whiting magyarsága lelkes gyűlésen megalapította a helyi osztályt, .A gyűlésen, amelyen Chl­kágóbél is sokan magjelentek ürózáy Győző ás Csáktornyái képvi­aelték a Világszövetség középnyugati csoportját s Drózdy hatásos beszédben ismertette a Világszövetség célját, a magyar nem^ctcson kitás történetét és a magyar nép szenvedéseit. elmondta lord Rpthernore bekapcsolásának történetét, feltárta az an.magyarság nemzetmentő történelmi hivatását, Urózdy beszédét - irja az Aa, népszava a közönség több izben zokogással kisórte. A gyulán azu­tán határozatot hozott, amelyben kimondta, hogy a Világszövetség részéről esetleg tartanfló*nomzetgyűlésen* a középnyugati csoport képviseltesse magát, !>? a kérdésben békát követelnek és líew-l'or­kot, illetve Chikágót követik, A űépszava kiemeli, hogy a vhitingl gyülód főszervezője uera akarta magát megneveztetni az újságban, ctért megszállott területre való és hazakészül, ellenben felállott a gjülésen ős a Világszövetség coljaira 100 dollárt ajánlott fel. ^rre az összes jelenlévők nyomban beléptek és lefizették tagsági dijaikat ,• A 2.M.V. chikágói zászlóbontásáról Himler Márton Heti lap ia utóbbi számaiban igen fanvar és lekicsinylő hangon ir, ^szerint Józsika H. Imrét nagyon vegyes érzelmekkel fogadták, mert kisült ^ mm mm m> **> «*» •»••.*••-•*-«- e--, mm mm e*. mm mm^ m* ím róla, hogy éppen akkoriban paktált össze Rokhardt Tiborral w a véreskezű ébredővel*. Természetes, hogy az am.magyarság semmi kö­zös Diónkat nem fog vállalni a hazai ébredőkkel, sem azoknak itte­ni kirendeltségeivel és igy a chikágói gyűlés nagy zavarban volt í me JÍ k l ™ x ®' B *tH á l kínosan ér int á ja* a hir is u hogy r>ont Ohilra ORSZÁGOS LEVILTÁR^ " "

Next

/
Thumbnails
Contents