Lapszemle, 1929. január
1929-01-17 [1346]
tekintet nélkül hol van a központjuk, minden helységben kulon be Keli nyujtaniok alap szabályai ka. t és tagnévsorukat ,/ÍSB a rendelkezés ellentétben áll a tegnapi szemlében közölt belgrádi rendőrfőnöki utasítással mely szerint a politikai pártok kizárólag országos központjukban kötelesek a bejelentést megtenni. Ref. megj i; /A Morgenbl./16/ szerint a radikális párt után a szerb parasztpárt és a szociáldemokrata párt is működési engedélyt kért A demokrata párt csak társadalmi működést akar kifejtenie A zágrábi Jutarni Liszt vezércikkben támad a szerb pártokra tízek lapjai ugyanis azt a hirt lancirozzák, hogy az uj kormány 14 tartományra akarja felosztani az országot c Bz Marinkovicsók eszméje., de komolytalan dolog, mert ha az orszggot a demokrata párt programúja szerint akarták volna újjáalakítana nem lett volna szükség az alkot mány felfüggesztésére,, hanem egyszerűen a demokrata párt kapott volna kormányalakitási megbizást és felhatalmazást uj választások tartásába Radikálisok és demokraták egyaránt a vidovdani alkotmány alapján áll tak» ez ellen pedig a horvátok egészen és az ujterületi szerbek nagyrészben egységesen állást foglaltak. Ők az egyenlőséget, törvényességet és a jogot akarják ós most sem kórnok egyebet, A cantrallsta alkotmány lekötetlenné tette a törvénye elűtti egyenlőséget,, a jogot és az igazságot. Az uj koraényt nem köti már a vidovdani alkotmány s a horvátoknak adja meg most uj területi felosztás helyett azt, amit eddig kértek g az egyenlő jogokat ós az igazságot. Mást ezután sem akarnak. /iíirl.17/ A Vreme szerint a minisztertanács kedden este az uj költségvetés összeállításával foglalkozott. Az előző kormány által elkészített költségvetést lényegesen revideálják ós leszállítják. Főleg a sze< mélyi kiadásokat csökkentik, mert az előző költségvetésben csak a