Lapszemle, 1929. január
1929-01-12 [1346]
Megvan -a külföldi kölcsön- A Keleti üj ság és Brassói Lapok 13-9 jelentik, hogy a Maniu-kormány ultimátumszerű fellépésének meglett a kivánt hatása, amennyi ben a pári3i Blair-csoport megszavazta a külföldi kölcsönt Romániának A kölcsönszerződés még nincsen megkötve, de immár biztosnak vehető, ugy hogy a szerződés aláírására Popovici pénzügyminiszter már a közeli napokban kiutazik Parisba. A gyors elhatározásra azonban voltakép az birta rá a Blair-csoportot hogy Titulescu ismételten forszirozta a népszövetségi kölcsön gondolatát s a londoni Schr^eder-cég a maga részéről kilátásba helyezte és vállalta az egész népszövetségi kölcsönt. A Blair-c só porttal a kölcsön tulaj donképeni pénzügyi illetve barifeházi feltételei még nincsenek megállapítva,. A kölcsön összege beavatottak szerint 60-70 millió dollár lesz , a kölcsön kibocsátási árfolyamára vonatkozólag pedig a bukaresti kormány minimumnak 89-et, maximumnak 92-őt jelűit meg kamatlábként pedig 7 Jí-ot Biztosra veszik, hogy a Blair-csopcrt ebben a tekintetben most már nem támaszt nehézséget, Az Erdélyi Hirlap 11-3162 azt jelenti hogy bár a párisi kölcsön-tárgyalások sikere immár nyilvánvaló tulaj donképen még csak 3 nap múlva fog eldőlni hogy a külföldi kölcsönt a párisi Blair-csoport vagy pedig a Sch.'oeder-bankház folyósítsa miután utóbbinak az ajánlata előnyösebb a párisi ajánlatnál. Az orosz-lengyel-román tárgyalások ügyében a K e leti Újság 12-9 említi a Lupta jelentését mely szerint Varsó és Bukarest között tovább folyik az orosz javaslatot illetően a vélemények kicserélése mert | Bománia részéről semmilyen tárgyalásról nem lehet szó míg a szovjet előzetesen el nem ismeri a jelenlegi országhatárokat Említi a Keleti Újság, hogy a kengyel félhivatalos Epoca megelégedéssel ir az orosz fél-