Lapszemle, 1929. január

1929-01-09 [1346]

nak az Ordineanak feltűnő leleplezéséről Eszerint a Maniu-kormánynak adatok jutottak birtokába, hogy a panama-ügyé be erősen bele van kever­ve néhány neves újságíró is, akiket most ezen adatokkal kényszerit ar­ra hogy lapjaikat a nemzeti parasztpárti uralom szolgálatába állítsák. As Ordinea a Keleti Újság szerint érthető módon Pamfil Selcarura, a Cu­rentul főszerkesztőjére céloz;. Nagy drágasági hullám áradt rá Bukarestre a Dimineata 7-7928 és Brassói Lapok 9-6 szerint.- Az árak a folyó év első hetében 15­25 #-al szöktek fel, mint közvetlen következménye annak, hogy a Maniu­kormány a legelső törvényeivel felemelte az adókat* Sladgearu miniszter szigor! retorziókat helyez kilátásba az árdrágítókkal szemben* Nem léphetnek elő a köztisztviselők- Maga Maniu miniszter­elnök ilyen értelmű köriratot küldött szét valamennyi minisztériumhoz, leszögezve- hogy egyelőre 3 hónapig semmiféle előléptetés.: sem uj kine­vezés a megüresedett állásokra nem történhetik-, mig majd megállapithat­ják, miképen folynak be a költségvetési inkasszók, A Curentul 7-352 és Brassói Lapok 9-6 a híradáshoz hozzáfűzi, hogy a rendelet a köztisztvi­selők körében élénk megütközést keltett,, mert hiszen az állam hivatal­nokoknak statútumban megállapított jogait korlátozza. Itt említhető meg s hogy azt a tegnapi,híradást, miszerint a Maniu-kormány az eredeti fogadkozásaival ellentétben nemhogy leépí­tette volna a minisztériumok köztisztviselői karát hanem még 2500 fő­vel növelte., a félhivatalos Dreptatea 7-372 kommüniké formájában cáfol­ja, amennyiben szt hangoztatja hogy ez a létszámemelés csakugyan meg. történt, ámde a kinevezéseket még a Bratianu-kormány eszközölte volt. A bánya-törvény módosítása tárgyában a kereskedelmi és iparügyi minisztérium köriratban felkérte az összes petróleum társula­tokat . közöljék kívánságaikat, B egyúttal kilátásba helyezte hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents